Tiffán: Berkecz nem tudja, mit akar

Tiffán Zsolt közleményben reagált az Együtt-PM országgyűlési képviselőjelöltjének korábbi tájékoztatására.

hirdetés

Mint írta, Berkecz Balázsnak inkább a saját fejében kellene rendet raknia, hogy mit is akar valójában, hiszen a bemutatkozó sajtótájékoztatóján is azt mondta, hogy Ő szakembernek tartja magát, a jelölti felkérést pedig vonakodva bár, de elvállalta.

Tiffán szerint Berkecz Balázs személyében olyan jelöltet indít a baloldal Szigetváron, aki nem képviselné az emberek érdekeit, hiszen maga sem tudja, hogy mit akar, “vonakodva vállalta el a bukott Bajnai Gordon felkérését, ráadásul, hol Együtt-PM-es zsúrokon szólal fel, néha pedig DK-s rendezvényen éppen a szemkilövető Gyurcsány Ferenc oldalán mondja el a hozzászólását”.

Jól látszik Tiffán Zsolt szerint, hogy a baloldal semmit nem tanult a múlt hibáiból, Berkecz Balázs bukott haverjai képtelenek voltak felelősen vezetni az országot: az államháztartási hiány folyamatosan elszállt, Magyarország Európa szégyenpadjára került, amióta csak EU-s tagállam vagyunk (2004 óta). Mint írta, Berkecz Balázs bukott haverjai gazdasági, pénzügyi és szociális válság szélére sodorták az országot. A haverok most is erre készülnek, együtt a nagy csapat.  Berkecz Balázs bukott cimborái ma is ugyanazt a logikát követik: miközben 2002 és 2010 között a lakosságot sorozatosan megszorítások sújtották, hagyták, hogy a bankok és az extraprofittal rendelkező külföldi vállalatok megszedjék magukat.

“Ma Magyarország pénzügyileg stabil, a kormányváltás óta egyensúlyban képes tartani az ország költségvetését, miközben megkezdte a baloldal által felhalmozott óriási államadósság törlesztését, és önerőből képes a devizahiteles családokon, az eladósodott településeken segíti, és általában csökkenteni a magyar családok és a hazai vállalkozások terheit. Egyébként pedig, a megyei önkormányzatok közül a Baranya Megyei Önkormányzat az egyetlen, amely 420 embernek ad munkát” – írta reagálásában Tiffán Zsolt.

  • nemtudomki

    Tiffán tudja, hol van Szigetvár?