6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTillai Aurél és Gulyás Dénes is Kossuth-díjat kapott

Tillai Aurél és Gulyás Dénes is Kossuth-díjat kapott

Két pécsi is Kossuth-díjat kapott március 15-én? Tillai Aurél karnagy, zeneszerző pályáját a régi muzsikusokéhoz hasonlítja, abban ugyanis az előadóművészetnek, a tanításnak és a komponálásnak is kiemelten fontos szerepe van. Gulyás Dénes operaénekes pedig arra a legbüszkébb, hogy már negyvenöt éve van a pályán.

Tillai Aurél Liszt-díjas és érdemes művész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének professor emeritusa a tanítványok és a közönség szeretete által övezett, ugyanakkor a szakma megbecsülését kiérdemlő és Pécs városának kulturális életét is gazdagító karnagyi pályafutása, valamint termékeny zeneszerzői és nemzedékek számára meghatározó zenepedagógusi életműve elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat a nemzeti ünnepen.

Mindhárom dolgot szeretem csinálni, színesebbé, gazdagabbá teszi az életemet – mondta Tillai Aurél az MTI-nek, megjegyezve: a kitüntetést nagy meglepetéssel, örömmel fogadta, jólesik számára, hogy felfigyeltek munkásságára és értékelik is azt.

Kiemelte, hogy karnagyként máig vezeti a Dobos Lászlóval 1958-ban alapított Pécsi Kamarakórust, amelynek tagjaival, valamint más kórusokkal eddig mintegy hetven díjat nyert különböző nemzetközi zenei versenyeken.
Kitért rá: karvezetést és zeneelméletet oktat a Pécsi Tudományegyetemen, ahol az idei a hatvanharmadik tanéve. „Jól érzem magam a fiatalok között, az oktatás kiváló agytorna, bevallom, össze is kell szednem magam, hogy 85 évesen helyt tudjak állni, de úgy érzem, eredményes a diákokkal való együttműködés” – fogalmazott.

Tillai Aurél szavai szerint a karvezetésben a tehetség mellett nagyon fontos a szakmai elkötelezettség, továbbá azok a vezetői kvalitások, amelyekkel a karvezetők meg tudják szerettetni magukat és képesek maguk köré gyűjteni folyamatosan közös munkára ösztönözni az iskolai, vagy felnőtt öntevékeny kórusok tagjait.

Hangsúlyozta, hogy az előadóművészet és a tanítás mellett azért leli nagy örömét a komponálásban is, mert kórusműveit módjában áll az általa vezetett kar révén megszólaltatni. „Amikor a műveim így szólalnak meg, azt érzem, ez a leghitelesebb előadás” – mondta.

tillai_aurel04

A karnagy szólt arról, hogy a Pécsi Kamarakórussal idén pünkösd előtt Budapesten, a Villányi úti Szent Imre templomban lép fel, később részt vesznek az Erkel Színházba tervezett dalos napon.

Nyáron Erdélyben adnak koncerteket, elutaznak egy veszprémi nemzetközi fesztiválra, részt vesznek a Filharmónia balatoni „Orgonapont” koncertjein, majd szeretnének részesei lenni a Zeneakadémián sorra kerülő Kodály-hangversenynek is.

Ősszel Pécsett szerzői estem lesz, melynek keretében kamara- és kórusműveim mellett elhangzik Te Deum című oratóriumom is Kocsár Balázs vezényletével – tette hozzá.

Tillai Aurél a jövőbeni terveiről szólva azt mondta: mindennapi munkájához sok erőt merít abból, hogy jól érzi magát a kórustagok és tanítványai körében, ugyanakkor a kora miatt egy évre tervez előre. „Isten áldása, hogy tehetem azt, amit még csinálok, s ha be kell fejeznem, készen állok rá” – közölte.

A szintén Kossuth-díjjal kitüntetett Gulyás Dénes operaénekes az operairodalom leghíresebb tenorszerepeiben világszerte nagysikerű alakításai mellett más komolyzenei műfajokban is elsőrendű előadásokat magába foglaló művészi pályája, valamint a fiatal ének- és zeneművészek képzését, illetve pályakezdését segítő fáradhatatlan oktatói munkája elismeréseként kapta a kitüntetést.

Gulyás Dénes kiemelt

„Az ember dolgozik és egyszer csak jön egy ilyen meglepetés, nagyon örülök neki” – mondta arról, hogyan fogadta a díjat.

Hangsúlyozta: a szakma, a színház, a művészet az élete, de igyekszik ezt nem túldimenzionálni, sok más feladatát is – beleértve a gyermekeiről való gondoskodást – ugyanolyan szívesen végzi.

Gulyás Dénes kiemelte, hogy tanít Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Vienna Konservatoriumban, továbbá a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatójaként is tevékenykedik.

Utóbbiról elmondta, a pécsi teátrum operatagozata sokat erősödött az elmúlt években. A színház tavaly két operadarab több mint hetven előadására várta a közönséget, a közelmúltban pedig nagy sikerrel mutatta be Mascagni Parasztbecsület és a Háy János szövegére Faragó Béla által komponált Egy pohár víz című egyfelvonásos operát.

A baranyai megyeszékhely színházának szervezésében idén is sokkal több operaelőadás lesz, mint bármelyik másik háromtagozatos vidéki nemzeti színházban – jegyezte meg.

Gulyás Dénes jövőbeni terveiről elmondta, hogy a Macbeth című operaelőadás jövő évi rendezésére készül. Idén nyáron megtartja hagyományos mesterkurzusát Baján, s felkérést kapott, hogy ahhoz hasonlót tartson a horvátországi Krk szigetén.

Énekes mesterkurzusokról van szó amelyek sokrétű képzések: a tanítványok nemcsak az éneklés technikáját sajátíthatják el, hanem ahhoz kapcsolódóan tanulnak stílusismeretet, zeneiséget, különböző figurák megformálásának módját – mondta az operaénekes.

Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökhelyettese részére, az egyházmegye és Pécs város hit- és közéletének alakítása, valamint a Pécsi Tudományegyetem hazai és külföldi megbecsültségéhez történő tevékeny hozzájárulása elismeréseként Magyar Érdemrendet kapott.

Vörös József közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Gazdaság-módszertani Intézete Termelés-menedzsment és Döntéstudományi Tanszékének egyetemi tanára részére, a matematikai alapú közgazdaságtan iskolateremtő alakjaként a módszertanilag igényes üzleti tudományok hazai meghonosítása terén elsőrendű szakmai munkája, valamint a különféle gyártási rendszerek mögött meghúzódó termelési filozófiák modellezésében elért jelentős kutatási eredményei elismeréseként részesült Széchenyi-díjban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő