13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaTisztább köztereket akar az önkormányzat

Tisztább köztereket akar az önkormányzat

A jelenleginél komolyabb ellenőrzésekre, több bírságolásra számíthatnak köztereink bepiszkolói egy most született önkormányzati határozat értelmében. A város illetékes szervei akár harmincezer forintos büntetést is kiszabhatnak, ha „szemet szúró” problémára lesznek figyelmesek.

Kezd betelni Pécsett a pohár a közterületek nem megfelelő állapota kapcsán. Mint az egy, a témával foglalkozó városházi beszámolóból kiderül, komolyabb beavatkozásra van szükség e területen, s a meglévő városi és állami jogszabályokat a lehető legmesszebbmenőkig, a legszigorúbban be kell tartatni a jövőben Pécs utcáin.

A probléma bárki számára érzékelhetővé vált az elmúlt időszakban, éppen a felújított közterek környékén. Előfordult, hogy a szép, tiszta gránit- és mészkő elemeket olajjal, üdítővel szennyezték be alkalmi árusok egyes kitelepülésekkor. Az is megesett többször, hogy hamu, korom került ki a burkolatra, s a fenntartónak komoly pénzébe került a foltok eltüntetése. Ugyanígy gondok vannak a kávézók, éttermek kitelepüléséből eredő szennyeződésekkel is.

A városházi irat úgy rendelkezik éppen ezért, hogy a tapasztalt problémák megoldására az önkormányzat cégét és ellenőrző hatóságát kérik fel. A kezelő Biokom Kft.-nek és a Pécsi Közterület-felügyeletnek ezért szigorítania kell az ellenőrzéseket a történelmi belváros területén, s komolyabb szankciókat kell alkalmazniuk a kihágásokat elkövetőkkel szemben is.

A beszámoló részletesen leírja azt is, mit lehet tenni hasonló esetekben. Egy önkormányzati rendeletben például rögzítették, hogy a közterületen szervezett alkalmi rendezvény esetén a használónak a rendezvény befejezését követő 12 órán belül kötelessége helyreállítani az eredeti állapotot.

A rendeletet módosítanák is, mégpedig belekerülhetne a jogszabályba, hogy a „vendéglátóipari egységek kitelepülése, valamint egyéb rendezvények lebonyolításakor a használónak úgy kell gondoskodnia az adott közterület (tér, utca) burkolatának és tartozékainak, valamint a kihelyezett utcabútoroknak a lefedéséről és védelméről, hogy abban ne keletkezhessen szennyeződés, rongálás, vagy egyéb kár, és feleljen meg az adott városrész jellegének, és ne rontsa annak arculatát”.

Azt is előírnák, hogy a közterület használója folyamatosan ügyeljen a terek tisztaságára, a kezelő pedig az egyes kitelepülős rendezvények teljes ideje alatt „járjon nyitott szemmel”, végezzen ellenőrzéseket, a közterület-felügyelet pedig bírságoljon.

A vétkezőkkel szemben szabálysértési eljárás keretében 30 ezer forintot lehet kivetni, vagy 3-20 ezer forint helyszíni bírságot lehet kiszabni. A közterületet használó személyt vagy gazdasági társaságot a közterület kezelője (Biokom Kft.) és a közterület-felügyelet is ellenőrizheti. Így a helytelen közterület-használat esetén a kezelő Biokom Kft. pótdíjat vethet ki. Ennek összege megegyezik a közterület-használat áfamentes díjával, de nem lehet kevesebb 20.000 Ft-nál, s akár ötszörös díj is kiszabható bizonyos esetekben. „Ez a bírság azért is előnyös lehet, mert ez teljes egészében a városnál, pontosabban a Biokom Kft.-nél marad” – áll a városfejlesztési bizottság témával kapcsolatos határozatában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő