6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaTíz évet ülhet a lányaival fajtalankodó férfi

Tíz évet ülhet a lányaival fajtalankodó férfi

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla a lányait éveken át molesztáló Varga Péter fegyházbüntetését pénteken; az 52 éves férfit jogerősen tíz évre ítélték.

A táblabíróság Krémer László vezette büntetőtanácsa az ügyben korábban eljáró elsőfokú bírósághoz hasonlóan szemérem elleni erőszak, erőszakos közösülés kísérlete, kiskorú veszélyeztetése, és egy engedély nélkül tartott pisztoly okán lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt is elmarasztalta a férfit. Emellett tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és megvonta a szülői felügyeleti jogát két, még fiatalkorú gyermeke tekintetében.

Varga Péter és felesége házasságából három lány és egy fiú született. A férfi 2001 és 2006 között többször molesztálta két idősebb lányát, akik ebben az időszakban gyermek- és fiatalkorúak voltak. Fenyegetéssel és erőszakkal vette rá őket nemi vágyai kielégítésére, emellett bántalmazta családtagjait, volt, hogy a megölésüket is kilátásba helyezte.

A szülők időközben elváltak, a család egy Somogy megyei községben élt, az apa Budapesten dolgozott, a kapcsolatot azonban tartották egymással. Amikor a férfi 2010-ben jelezte, munkahelye megszűnése miatt hazaköltözne, az időközben nagykorúvá vált lányok attól való félelmükben, hogy a családban újabb erőszakra kerülhet sor, elmondták édesanyjuknak: mit tett velük az édesapjuk.

Az édesanya a családsegítő szolgálathoz fordult, majd feljelentést tett a rendőrségen, Varga Péter ellen pedig eljárás indult. A férfi tagadta bűnösségét, de az első- és a másodfokú bíróság a sértettek, a tanúk, valamint a szakértői vizsgálatok megállapításai alapján bizonyítottnak látta a bűnösségét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő