Tíz napunk van a bevallásra

Már csak 10 nap van hátra a személyijövedelemadó-bevallás benyújtására és az adó megfizetésére. Baranya megyében május elejéig a várt 150 ezer bevallásnak közel egyharmada érkezett be, tehát az igazi csúcs csak ezután következik.

hirdetés

A megnövekedett ügyfélforgalom, a sorban állás elkerülése érdekében nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bevallás kitöltését és benyújtását.

Az adóbevallást a 1253 számú nyomtatványon vagy a törvényi feltételek fennállása esetén
adónyilatkozat benyújtásával (1253ADÓNYILATKOZAT nyomtatvány) kell teljesíteni és 2013. május 21-ig eljuttatni a NAV-hoz. A kitöltött és aláírt bevallás (vagy adónyilatkozatot) leadható személyesen az ügyfélszolgálatokon, illetve elküldhető postán, illetve ha az adózó rendelkezik ügyfélkapus regisztrációval, elektronikus úton is benyújthatja bevallását.

Továbbra is tipikus hibák: az aláírás hiánya, a kifizetői adóelőleg összegének hiánya, a szükséges mellékletek hiánya, a bevallás duplasága, a helytelen számolás. Ezért a bevallás benyújtása előtt célszerű ellenőrizni a személyes adatok helyességét, a számlaszámot, vagy az adó visszatérítésére megjelölt lakcímet, vagy az önkéntes kölcsönös biztosító-pénztári adatok kitöltését.

Amennyiben fizetendő adó van, azt legkésőbb május 21-ig kell megfizetni. A 150 ezer forintot meg nem haladó személyi jövedelemadót pótlékmentesen, egyenlő részletekben is megfizethető a bevallás esedékességétől számított hat hónapon belül. A részletfizetést a bevallás C lapjának /A/ 71.sorában kell jelölni. Az első részlet esedékessége 2013. május 21, a további részletek esedékessége (attól függően, hogy hány havi részletfizetést választ): június 20., július 22., augusztus 21., szeptember 20., október 21.

A bevallást javítani önellenőrzéssel 2013.május 21-e után lehet. A NAV honlapról (www.nav.gov.hu) néhány kattintással letölthető a bevalláskitöltő program (ÁNYK-1253) és az annak használatához szükséges futtatási környezetet. Az új szolgáltatás előnye: a letöltés nem igényel különösebb számítástechnikai és idegen nyelvi ismereteket, a program bármikor újraindítható, futtatható. A félig kitöltött bevallás megnyitható, ellenőrizhető, és a végleges kitöltés után kinyomtatható.