Tizenhét év a kábszeres “darabolós” gyilkosnak

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla a nagymányoki “darabolós gyilkosként” elhíresült férfira korábban kiszabott tizenhét év fegyházbüntetést pénteken meghozott, jogerős határozatában.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék döntését és a 22 éves Pusztai Istvánt különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt marasztalta el. Mellékbüntetésként 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint 962 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

A fiatal férfi 31 éves féltestvérével lakott egy házban a Tolna megyei Nagymányokon, mialatt édesanyjuk külföldön dolgozott. Nehéz anyagi körülményeik ellenére mindketten rendszeresen fogyasztottak marihuánát, Pusztai István pénznyerő automatákon is játszott. Részben emiatt a testvérek kapcsolata megromlott, a későbbi sértett többször bántalmazta és szidalmazta is a vádlottat.

A testvérek 2010. szeptember 28-án ismét összevesztek. Pusztai István ezért elment otthonról és egy közeli szórakozóhelyen italozott, a nap folyamán pedig 8-10 nyugtató gyógyszert is bevett, így az alkoholtól és a tablettáktól bódult állapotba került. Éjjel hazament, s a benne több okból fokozatosan felgyülemlő feszültség hatására elhatározta, megöli bátyját. Magához vett egy szekercét, amellyel az alvó sértettet agyonverte, majd a testét feldarabolta, szemeteszsákokba csomagolta, és a ház mögött található pincében elrejtette, szeméttel letakarta. A torzóról telefonjával videofelvételt készített, amit feltöltött a számítógépére.

Pusztai István másnap beszámolt az esetről ismerőseinek, akik értesítették a rendőrséget. A vádlottat őrizetbe vették és eljárást indítottak ellene. Szakértők véleménye szerint a gyilkos nem szenved olyan kóros elmeállapotban, amely korlátozta volna őt a tett következményeinek felismerésében.

Az ügyben első- és másodfokon eljáró bíróság a vádlott javára értékelte korábbi frusztrációs helyzetéhez köthető torzult személyiségszerkezetét, beismerő vallomását, és azt, hogy megbánta tettét. Súlyosító körülményként vette ugyanakkor figyelembe, hogy ittasan, korábbi felfüggesztett szabadságvesztése próbaidejének lejárta után nem sokkal követte el a gyilkosságot, valamint annak gátlástalan, érzéketlen, horrorisztikus módját.

A tárgyalásokon elhangzott, hogy a férfi életfogytiglani szabadságvesztést nem kaphatott, mert a tett elkövetésének idején még nem töltötte be a huszadik életévét.

Hirdetés