Több magyar tej lehet az üzletekben

Nem kellett a házi...

A magyar tejtermelők és -feldolgozók belföldi piaci pozíciójának javulását eredményezheti, hogy több kiskereskedelmi áruházlánc is csatlakozik a Tej Terméktanácshoz – adta hírül az MTI.

Elsőként az Auchan Magyarország Kft. írta alá a csatlakozási megállapodást a szakmai szervezettel pénteken – közölte Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója a dokumentum aláírását követően az MTI-vel. Hozzátette: a szakmaközi szervezet tárgyalásokat folytat a Tesco és a Spar hipermarket-lánccal is a csatlakozásról.

Az ügyvezető igazgató rámutatott: a szakmaközi szervezet a kiskereskedők csatlakozásával a teljes vertikumot képviseli majd, így olyan kérdésekben is kialakulhat az együttműködés, amelyre eddig nem volt lehetőség.

Lukács László példaként említette, hogy több termék, de főként a dobozos UHT – hosszan friss – tej esetében adódtak olyan időszakok, amikor az áruházláncok tejkínálatának 70 százaléka külföldről származott. Az ügyvezető igazgató szerint az ilyen anomáliákat ki lehet majd küszöbölni azzal, hogy a kiskereskedőkkel közösen keresnek megoldást a gondokra.

Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója az aláírást követően az MTI-nek elmondta: az együttműködési megállapodással céljuk, hogy a tejpiac valamennyi szereplője – a vásárlók, a beszállítók és a kereskedők – érdekeit egyaránt szolgálják azzal, hogy áruházaikban folyamatosan biztosítják a kiváló minőségű magyar tejet. “Ezzel a megállapodással a hazai vállalkozások pozícióit erősítjük” – szögezte le.

A terméktanács adatai szerint Magyarországon évente mintegy 1,7-1,8 milliárd liter tejet állítanak elő, amelyből 1,2-1,3 milliárd liter a belföldi felhasználás, a nyerstejexport pedig mintegy 250-300 millió liter. A fennmaradó hányadot az üzemi felhasználás, illetve a háztól való értékesítés teszi ki. Az export és az import értéke egyaránt 300 millió euró (mintegy 90 milliárd forint).

A külkereskedelem struktúrája azonban kedvezőtlen: Magyarországról elsősorban alapanyagot, folyékony tejet visznek ki, míg a behozatal főként a magasan feldolgozott termékek köréből származik, ilyenek a különféle sajtok és ízesített tejtermékek. Az Auchannal történt megállapodás keretében ezen is megpróbál a terméktanács változtatni.

Lukács László szerint a kiskereskedelmi láncok csatlakozása a szakmai szervezethez azért is fontos, mivel 2015-től a tejkvóta-rendszer eltörlésével az Európai Unióban életbe lép a tejpiaci liberalizáció, amelynek nyomán még nagyobb lesz a verseny a piacokért, így a magyarországiért is.

A tejnél most keresleti a piac, emiatt az alapanyagár várhatóan mintegy 10 százalékkal emelkedik, elérheti a literenkénti 110-120 forint közötti szintet. Ez maga után fogja vonni a tejtermékek átadási árának mintegy 7-8 százalékos emelését is, az ügyvezető igazgató becslése szerint a termékárakban pedig 5 százalék körüli növekedést eredményezhet.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Én nem gondolnám, hogy ezzel az intézkedéssel mérséklődni fognak a külföldről behozott tejeknek a mennyisége. Sajnos a hazai termékek, még mindig, nagyon-nagyon drága árfekvésüek, és ezért nem pénztárca barátok, és a vásárlók döntő hányada az olcsóbbakat részesíti előnybe. Az már más kérdés, hogy ezért milyen MINŐSÉGET kapunk ! Szerintem ez még sokáig így lesz, és nem változik, és még hosszú ideig léthatjuk a polcokon, a kintről behozott termékeket.

Comments are closed.