Több milliárdnyi hátralékban a multik

A folyamatos nemzetközi nyomás eredményeként megszüntetik a “Double Irish”-ként elhíresült adótervezési lehetőséget, amelynek segítségével főleg amerikai gyógyszeripari és technológiai vállalatok spóroltak meg több milliárd dollárnyi adót – hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég – adta hírül az MTI.

A “Double Irish” onnan kapta a nevét, hogy ahhoz két ír cégre van szükség. Azt az ír szabályok adta lehetőséget használja ki, hogy az Írországban bejegyzett cégek adózási szempontból más államban is rendelkezhetnek illetőséggel – ismertette Békés Balázs, a Ryan régiós vezetője a cég közleményében.
Ebben a struktúrában a szellemi termék tulajdonjogával rendelkező ír cég egy adóparadicsomban (például Bermudán) lehet adórezidens. Jogdíj ellenében ez adja használatba a jogokat a másik ír cégnek, amely a szellemi terméket értékesíti. Utóbbi az ebből származó nyereség után már a 12,5 százalékos ír adót fizeti ugyan, de adóalapját előbb csökkenti a szellemi termékért fizetett jogdíjjal, tehát a tényleges adófizetési kötelezettsége jóval alacsonyabb lesz. Az adóparadicsomban illetőséggel rendelkező cég viszont az ír szabályok alapján már nem lesz adóköteles.
Ezt a megoldást kihasználva számos globális gyógyszer- és technológiai cég folyatta keresztül egy dupla ír struktúrán a különböző szellemi termékei hasznosításából eredő jogdíj bevételeit, amivel globális szinten is több milliárd dollárnyi adót takarítottak meg. Egyes kimutatások alapján csak a Google több mint 10 milliárd dollárnyi jogdíjat fizetett ki a bermudai illetőségű ír cégének, de a Facebook vagy VMware is két milliárd dolláros nagyságrendben realizált így adómentes bevételeket.
A nemzetközi nyomás és az agresszív adótervezés elleni egyre határozottabb fellépés azonban odáig vezetett, hogy az ír kormány bejelentette: bezárja azt a kiskaput az ír jogszabályokban, amelyek lehetővé teszi a “Double Irish” struktúra működését. Az ír pénzügyminiszter javaslata értelmében a jövőben minden Írországban bejegyzett cég ír adórezidensnek minősül és jövedelme után Írországban is fog adót fizetni. Ez a változás az ír szabályozásban nem jár majd automatikusan azzal, hogy a Google vagy az Apple holnaptól megszünteti az eddigi struktúráját, hiszen egy hat éves átmeneti időszak alatt 2020-ig kell átalakítani működésüket, ami sok szakértő szerint is indokolatlanul hosszú.
“Ebből is látszik az agresszív adótervezés elleni fellépés Janus-arcúsága: az országok egyrészt szeretnének megfelelni a nemzetközi nyomásnak, de továbbra is abban érdekeltek, hogy kedvező szabályaik révén magukhoz vonzzák a külföldi befektetőket. Az ír kormány ezért is dolgozik egy olyan új megoldáson, amely kedvező adózási lehetőségeket biztosítana a szellemi termékek Írországon keresztül történő hasznosítására. Azt remélik ettől, hogy a dupla ír megoldást alkalmazó cégek többsége működési struktúrájának kényszerű átalakítása után is Írországban marad” – fejtette ki Békés Balázs.

Hirdetés