Több millió eurót költenek a migránsok

Polgárháború és szárazság keseríti meg az életüket

Naponta több millió eurót költenek el Szerbiában a közel-keleti és afrikai migránsok, a pénz nagy része azonban a szürke- és feketegazdaságba kerül – nyilatkozta kedden Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ igazgatója a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS), írja az MTI.

Kifejtette, hogy egy-egy bevándorlónak naponta 25-50 euróba (7700-15 500 forint) kerül a szerbiai tartózkodás. Szerbiában a hivatalos becslések szerint mintegy 70 ezer migráns tartózkodik. Rados Djurovic számításai szerint a migránsok összesen naponta 6 millió eurót költenek az országban, ez viszont azt jelenti, hogy a hivatalos adatoknál jóval több bevándorló tartózkodik Magyarország déli szomszédjánál.

Szerinte a migránsok jegyzékbe vétele nagyon fontos lenne, mert azzal némileg felügyelni lehetne a helyzetet. Hozzátette, hogy nincs szükség pánikkeltésre és téves információk terjesztésére. Kijelentette, hogy ezzel arra a hírre utalt, miszerint több százezer migráns befogadására alkalmas központot építenénk Dél-Szerbiában.

Ilyen befogadóközpont építéséről eddig nem volt szó – jelentette ki az igazgató.

Rados Djurovic ezzel megerősítette Aleksandar Vulin szociális ügyi miniszter hétfői kijelentését, miszerint tévesek Momir Stojanovicnak, a szerbiai parlament védelmi és biztonsági bizottsága elnökének információ arról, hogy hamarosan egy 400 ezer menedékkérő befogadására alkalmas központ jöhet létre Szerbiában. Stojanovic hétfőn olyan feltételezéseket közölt, amelyek szerint az Európai Unió valahol a Balkánon létrehozna egy menekültközpontot, és nagy az esélye annak, hogy az Szerbiában lenne.

Az illetékes miniszter leszögezte, “Szerbia nem épít menekültközpontot sem 4 ezer, sem 400 ezer migráns számára”. Hozzáfűzte, hogy senki nem kérte egy ilyen központ létrehozását az országtól, és ha kérte volna, Belgrád akkor sem egyezett volna ebbe bele. Megismételte korábbi kijelentését, miszerint a bevándorlókat nem lehet erőszakkal az országban tartani, nem azért jöttek Szerbiába, hogy ott maradjanak, hanem csak tovább akarnak vonulni.

A macedón-szerb határt naponta több mint ezren lépik át, a közel-keleti és afrikai bevándorlók úti célja Nyugat-Európa.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés