Több milliót spóroltak a kaszáláson

A csapadékmentes év miatt idén a 15 millió forintos, kaszálásra szánt parlagfű-mentesítési forrásból több mint négymillió forintot tudott megspórolni a városüzemeltető társaság. A fennmaradt összegből részben egy hiánypótló szakmai anyag készül, s felmérik a Siklósi úti felüljáró állapotát is.

Mint ismert, a pécsi önkormányzat a beépítetlen ingatlanok parlagfű-mentesítési feladatainak elvégzésével a BIOKOM Kft.-t bízta meg idén. A cég nemrégiben jelezte, hogy a cél érdekében rendelkezésére bocsátott összeget nem kellett teljes egészében felhasználni, s több mint 4,1 millió forintot meg tudott spórolni a 15 milliós keretből.

A közgyűlés úgy döntött, hogy a maradványösszeg egy részét az Árpád felüljáró állékonysági vizsgálatának elvégzésére fordítják, míg a másikból egy hiánypótló szakmai anyagot készíttetnek.

Mint azt Kővári János, a természeti és emberi erőforrás bizottság elnöke lapunknak elmondta, az idestova hét éve elkészített, így mára aktualitását veszítő ökováros-ökorégió programot alkotják újjá a pénzből. Az anyag olyan alapvető kérdésekre ad majd megalapozott válaszokat, hogy a városüzemeltetés területén hogyan lehet környezetvédelmileg is fenntartható módon előrébb lépni.

Példaként az elnök elmondta: a szennyvíztisztítás során keletkező iszapból biogázt lehet előállítani, de a háztartási szerves hulladék hasznosítását is meg lehetne oldani. A program érinti a városban közlekedő autóbuszok környezetbarát üzemeltetését is. Kővári János hozzátette: az anyag 2-3 hónap alatt készülhet el, s nagymértékben hatással lehet a város fenntarthatóságot szem előtt tartó lépéseire is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés