6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldTöbb mint 60-an mondtak fel az Indexnél

Több mint 60-an mondtak fel az Indexnél

Az Index szerkesztőségének három vezetője, valamint a szerkesztőség több mint hatvan munkatársa kezdeményezte a felmondását – írja az Index.

Munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte az Index szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek, emellett a szerkesztőség több mint hatvan munkatársa is távozik.

Mint írja az Index, azok, akik nem ma adták be a felmondásukat (egyelőre), „nem azért nem szerepelnek a listán, mert elfogadhatónak tartanák a kialakult helyzetet, illetve sokan egyszerűen szabadságon vannak”.

A lap azt közölte, döntésüket azután hozták meg, hogy Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke elbocsátotta a főszerkesztőt, Dull Szabolcsot, majd nemet mondott a szerkesztőségnek arra a kérésére, hogy a szakmai függetlenség és az Index jövőjének megőrzése érdekében helyezze őt vissza a pozíciójába. A lap szerkesztősége szerdán egyhangú nyilatkozatban állt ki a menesztett főszerkesztő mellett, elfogadhatatlannak nevezve Bodolai döntését.

A 444.hu egy YouTube-videót is megosztott arról, ahogy sorban mondanak fel az indexes munkatársak.

A teljes írás, illetve a felmondásukat benyújtó szerkesztőségi munkatársak névsora ide kattintva olvasható.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő