Több mint tíz biciklit lovasítottak meg

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 18. és 2015. július 2. között két 17 éves fiú a pécsi Rácvárosból, illetve az egyetemvárosi részről 11 kerékpárt lopott el. Módszerük általában az volt, hogy a biciklitárolóhoz rögzített kereket kivették, helyére egy másik kereket tettek, és így távoztak a helyszínről.

hirdetés

Alkalmaztak olyan technikát is, hogy az első villát rögzítő kerékpárzárnál a kerék eltávolítása után a villát kibujtatták, majd a kereket visszatéve távoztak a helyszínről.

A széleskörű adatgyűjtés eredményeképpen a rendőrök az elkövetőket beazonosították, majd 2015. július 6-án elfogták és előállították őket. Gyanúsítotti kihallgatásukkor részleges beismerő vallomást tettek.

Velük szemben a Pécsi Rendőrkapitányság lopás bűntett, lopás vétség, és orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit ügyészi indítványra az eljáró bíró 2015. július 8-án elrendelt.