Több mint tíz métert repült Schumi

Német sajtóértesülés szerint több mint tíz métert repült a decemberi síbalesetekor az azóta mesterséges kómában fekvő, hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher.

A Die Welt című lap kedden arról tájékoztatott: a francia ügyészség hétfőn megszüntette a nyomozást az ügyben, mivel semmi nem utalt az idegenkezűségre, ám a jelentés más, eddig nem közölt információkat is tartalmazott. Ezek szerint az ex-pilóta nem nyolc, hanem csak négy és fél méterrel tért le a kijelölt pályáról, és miután egy sziklának ütközött, 10,4 métert repült a levegőben, mielőtt fejjel egy másik sziklának csapódott. Az ütközés következtében széttört a sisakja, ezt azonban nem befolyásolta a ráerősített kamera. Azt ugyanis a sisak közepére helyezték el – és mivel sértetlen maradt, ki is értékelték a felvételt -, míg a 45 éves Schumacher a feje jobb oldalával vágódott a kőtömbnek.

Schumachert december 29-én érte baleset Méribel közelében, súlyos fejsérüléseket szenvedett, s azóta a grenoble-i kórházban ápolják. A baleset után az állapota életveszélyes volt, kétszer operálták meg, a második beavatkozás során vérömlenyt távolítottak el az agyából. Január végén azt közölték, hogy fokozatosan megkezdték az ébresztését a mesterséges altatásból, azóta nem érkeztek róla újabb hivatalos hírek.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés