Több mint tizenegyezren kerültek be pótfelvételivel

Több mint tizenegyezren kerültek be az idén pótfelvételivel az egyetemekre, főiskolákra – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága. A ponthatárok délután öt óra óta elérhetők a www.felvi.hu honlapon.

A közlés szerint az idei felsőoktatási pótfelvételi eljárás során meghirdetett költségtérítéses képzésekre egy helyet megjelölve, összesen 13.307-an jelentkeztek. A pótfelvételi eljárás során 11.200-an érték el a felvételhez szükséges pontszámokat, és nyerhettek felvételt megpályázott költségtérítéses képzésre.

A hatályos jogszabályi előírások értelmében a pótfelvételin a felvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb, mint a júliusi felvételi eljárásban, viszont ha több jelentkező volt, mint amennyit az adott felsőoktatási intézmény fel kívánt most venni, a júliusban megállapított ponthatárnál magasabb pótfelvételi ponthatárt is megállapíthattak az intézmények.

Ha az adott képzés eddig nem indult, a ponthatár akkor sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál: alapképzési szakok, egységes, osztatlan képzések esetén 200 pontnál, felsőfokú szakképzés esetén 140 pontnál. A felvettek szeptember első napjaiban kapják meg a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől.

Az idén első körben, az általános felvételi eljárás során mintegy 97 ezer diák került be valamely egyetemre, főiskolára.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés