Többen dolgoznak

Az idén március-májusban 3 millió 910 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak létszáma, amely 62 ezer fővel haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Közülük 3 millió 878 ezer fő volt 15-64 éves, ami 66 ezer fős növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. E korcsoportban 57,9 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, ami 1,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

A 15-64 éves férfi népességből 2 millió 91 ezren voltak foglalkoztatottak március-májusban, 48 ezerrel többen, mint 2012 azonos időszakában. Ezzel a férfiakra jellemző foglalkoztatási ráta 1,8 százalékponttal, 63,7 százalékra nőtt.

A 15-64 éves nők közül 1 millió 787 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 18 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, foglalkoztatási rátájuk 0,7 százalékponttal, 52,4 százalékra javult.

A 15-24 éves korosztályból 215 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk egy év alatt 0,9 százalékponttal, 18,8 százalékra emelkedett. A legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves és az idősebb, 55-64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, így foglalkoztatási rátájuk 1,1, illetve 1,3 százalékponttal emelkedett.

Hirdetés