12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTóbiás: a közös sorsunkról döntünk

Tóbiás: a közös sorsunkról döntünk

Az októberi önkormányzati választásnak a hatalom helyett az emberekről, a közösségekről és a közös sorsról való döntésről kell szólnia – mondta az MSZP elnöke szombaton Pécsett, sajtótájékoztatón.

Tóbiás József a Forum Sopianae Egyesület, az MSZP, az Együtt-PM polgármesterjelöltje, a Demokratikus Koalíció által támogatott Cserfainé Kovács Ágnes mellett kampányolva hangsúlyozta: a választás lényege a kormánypártok olvasatában a hatalom, illetve az emberek abbéli bizalmának elnyerése, hogy tőlük várható az európai uniós támogatások elnyerése, a védelem és a biztonság.

Mi azonban úgy látjuk, hogy az önkormányzatiság soha nem volt még olyan fontos, mint most, és a hatalomból való kinyilatkoztatás helyett az embereknek valódi együttműködésre, szolidaritásra, megértésre van szükségük – hangoztatta az ellenzéki pártvezető.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő