5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTömeges szökés az elmegyógyintézetből

Tömeges szökés az elmegyógyintézetből

Megszökött mintegy négyszázötven, javarészt kényszerrel beutalt kábítószerfüggő beteg a dél-vietnami Ba Ria Vung Tau tartomány egyik gyógyintézetéből. A páciensek először legyűrték a gyógyintézet őrszemélyzetét, majd átmásztak a falakon és áttörték az egészségügyi létesítmény kapuját. A szökevényekből százötvenet már elfogtak, háromszázat még keresnek – írja az Origo.

A helyi hatóságok felszólították a hozzátartozókat, hogy a pácienseket vigyék vissza a gyógyintézetbe. A rendőrség jelenleg vizsgálatot folytat a tömeges szökés okainak és esetleges vezető személyének kiderítésére – mondta a vietnami hatóságok szóvivője.

A vietnami kommunista rezsim a kábítószerfüggőket elvonókúrára kényszeríti, amennyiben önként nem mennek kezelésre. A drogfüggők számát 140 ezerre becsülik a 90 millió lakosú délkelet-ázsiai országban, akik azonban nem számítanak bűnözőknek.

Az ENSZ már korábban is bírálta a vietnami elvonóklinikákon uralkodó állapotokat, a világszervezet egyik képviselője pedig egyenesen bezárásukat követelte.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet munkatáboroknak minősítette a kábítószerfüggők kezelését végző intézeteket, amelyek lakói nem részesülnek megfelelő egészségügyi ellátásban, és gyakran válnak erőszak áldozatává.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő