Befektetők, gyárosok is jöhetnek nemsokára Pécsre Törökországból

Páva Zsolt polgármester szerint Törökország megkerülhetetlen gazdasági potenciálja is azt diktálja, hogy Pécs az eddiginél is magasabb szinten, elsősorban üzleti területen működjön együtt testvérvárosával, Kütahyaval.

hirdetés

Pécs és a 200 ezres török város, Kütahya több mint harmincéves kapcsolata erősödhet tovább azzal, hogy a két település, valamint Baranya és a 600 ezres Kütahya tartomány gazdasági téren is komoly kapcsolatokat kíván építeni a jövőben. A térségek vezető politikusai, valamint a két város egyetemeinek rektorai pénteken találkoztak Pécsen, hogy megvitassák a közös célok elérésével kapcsolatos lehetőségeket, megállapodásokat kössenek, s meghatározzák az előrelépés irányait.

Mint azt Páva Zsolt polgármester az egész napos közös program után lapunknak elmondta, Törökország gazdasága az utóbbi években a pénzügyi világválság dacára is elképesztő lendülettel, Kínához mérhető sebességgel erősödött. Mindezt gyakorlatilag nulla inflációs ráta mellett tette.

Éppen ezért a polgármester szerint Pécs elemi érdeke, hogy – ha már testvérvárosa is van az arab világ leginkább európai országában – üzleti, gazdasági értelemben is használja ki a kapcsolatban meglévő lehetőségeit. Első lépésként a pénteki pécsi találkozót követően szeptemberben egy pécsi és baranyai üzletemberekből, gyártókapacitást működtető vállalkozókból, turisztikai szereplőkből, vezető politikusokból álló delegáció utazik Kütahyába.

A cél, hogy megismertessék a baranyai befektetési lehetőségeket a törökökkel, s viszont. A megye és a város vezetői biztosak benne, hogy a város és a megye tud olyan lehetőségeket mutatni a törököknek, amelyek partneri együttműködéseket, akár fejlesztéseket, gyártóüzemek letelepítését indíthatja el térségünkben.

A pécsi önkormányzat nevében egy támogató nyilatkozatot is aláírt Páva Zsolt. A törökök ugyanis Kütahya városában grandiózus csatornázási programot kívánnak indítani, s a munkákhoz uniós forrásokat is igénybe vennének; az erkölcsi támogatás ezek lehívásához jelenthet segítséget.

A találkozó napján Ahmet Karaaslan, a Kütahya Dumlupmar Egyetem, és Bódis József, a PTE rektora meghosszabbította a két intézmény közötti együttműködési megállapodást is. A cél, hogy a jelenleginél több kar kapcsolata legyen gyümölcsöző – mondta Bódis József a megbeszélések után rendezett sajtótájékoztatón. Tiffán Zsolt megyei elnök és Kenan Ciftci, Kütahya tartományzója a területfejlesztési tervekkel kapcsolatos közös lehetőségekről tárgyalt a nap folyamán.