5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTovább csökkent az MSZP népszerűsége

Tovább csökkent az MSZP népszerűsége

A kormánypártokat a teljes felnőtt népesség 32 százaléka támogatja, a Jobbik változatlanul 12 százalékon áll, az MSZP támogatottsága pedig egy százalékpontos csökkenés után 7 százalék, a DK-é ismét 5 százalék – közölte a Nézőpont Intézet reprezentatív felmérésének összegzését az MTI-vel szombaton.

Az Együtt, a Fodor Gábor által vezetett Liberálisok és a Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága egyenként 1 százalék, míg az LMP-vel ezúttal is a teljes felnőtt népesség 3 százaléka szimpatizál – tették hozzá.

Az intézet a Magyar Idők megbízásából készített felmérésében Donald Trump megválasztásának hatásáról is megkérdezte a lakosságot. Bár Donald Trumpról csak a megkérdezettek 51 százalékának van véleménye, közülük a többség úgy gondolja, kedvező Magyarország szempontjából a republikánus jelölt megválasztása – írták.

Tízből kilencen hallottak az amerikai elnökválasztásról, míg tízből hat magyar számára beszédtémát is szolgáltatott annak eredménye.

Trumpról csak a megkérdezettek felének (51 százalékának) van véleménye, 32 százalék szerint kedvező, 19 százalék szerint rossz Magyarország szempontjából a republikánus politikus megválasztása.

A kérdésben véleményt alkotók csoportján belül leginkább a kormánypárti szimpatizánsok optimisták Trump elnökségével kapcsolatban, 82 százalékuk nyilatkozott pozitívan, míg legkevésbé a baloldaliak (40 százalékuk) látják optimistán a jövőt e témakörben.

A közvélemény-kutató intézet megállapította azt is, hogy bár a Jobbik vezetése szkeptikus az új amerikai elnökkel szemben, a párt e kérdésben állást foglaló szimpatizánsainak 60 százaléka mégis úgy véli, kedvező Magyarország szempontjából Donald Trump megválasztása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő