Tovább erősít az EFOTT

Erősebb infrastruktúrával, hosszabb strandszakasszal és szélesebb zenei felhozatallal várja az érdeklődőket az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) Velencén július 12. és 17. között  – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.

Maszlavér Gábor fesztiváligazgató elmondta: a rendezvény területe idén csaknem 30 hektár lesz, jóval hosszabb lesz a strandrész, emellett erősebb infrastruktúrával, több kiszolgáló létesítménnyel, büfékkel, illemhelyekkel várják a látogatókat. Idén saját wakeboard-pályája és két strandröplabdapályája is lesz a rendezvénynek, de vízilabdázás és sárkányhajózás is színesíti a programokat.

Kitért arra is, hogy idén két felsőoktatási intézmény látja el a házigazda szerepét: a Debreceni Egyetem a kulturális és civil programokért, a Testnevelési Egyetem a sportprogramokért felel.

A fesztiválon a legnépszerűbb hazai formációk, a WellHello, a Halott Pénz mellett fellép többek között a brit Rudimental is. A Brains különleges produkcióval, a PASO filmzenékkel készül. A Mary PopKids dobos formációval egészül ki, a 30Y koncertjét élőben festik le képzőművészek, valamint elhangzik az EFOTT-himnusz is, amelyet a Margaret Island, Felcser Máté (Punnany Massif) és Jumo Daddy (Irie Maffia) közösen írt és ad elő – ismertette a zenei kínálatot a fesztiváligazgató, hozzátéve: új helyszín a Muzsika-sziget, ahol egyebek mellett nótakaraoke szórakoztatja majd a résztvevőket.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés