Tovább erősödik a fellbachi kapcsolat

Az eddig végzett eredményes együttműködés folytatása mellett kötelezte el magát Pécs és Fellbach. A német és a magyar település 25 esztendeje tartó kapcsolatát Csizi Péter alpolgármester és Christoph Palm polgármester mutatta be sajtótájékoztatón a pécsi városházán pénteken.

„Akkora delegációval érkezett a nyugat-németországi, 45 ezer lakosú Fellbach városa Pécsre, hogy önkormányzatának képviselői akár egy határozatképes közgyűlést tető alá tudtak volna hozni” – érzékeltette Csizi Péter pécsi alpolgármester a német város és Pécs kapcsolatának fontosságát. A tisztségviselő kollégáival a negyed évszázada gyümölcsöző testvérvárosi kapcsolatok megerősítéséről folyó eszmecsere után állt a sajtó nyilvánossága elé.

Mint mondta, huszonöt esztendővel ezelőtt Pécs volt az első település a keleti blokk országaiból, amely egy nyugat-európai várossal kötött partnerséget, így a szocialista országok rendszerváltozásának nulladik mérföldköveként is felfogható az akkor elindított együttműködés.

1986. október 15-én, a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Richard von Weizsäcker, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke jelenlétében Pécsett Piti Zoltán tanácselnök és Friedrich-Wilhelm Kiel főpolgármester írta alá a testvérvárosi megállapodást. A rendszerváltás után ez a folyamat felgyorsult, és mintegy 150 magyar település, illetve fővárosi kerület választott német partnertelepülést.

Azóta egy dinamikus és lendületes fejlődésű kooperáció indult meg, s ez a két város szinte valamennyi szférájára kiterjedt, különös tekintettel a szociálpolitika, az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a közigazgatás, a sport, az idegenforgalom, az egyház, a menekültügy és a nemzetiségügy területeire.

Christoph Palm, a német város első embere pénteken arról számolt be, hogy Pécs és Fellbach kapcsolata mindig is különleges volt a fenti területeken. „Ma ez a kapcsolat élőbb, mint bármikor, így szinte nincs az életnek olyan területe, amely kapcsán ne éreztetné ez a kapcsolat a hatását” – így a város főpolgármestere.

Elmondta: a fontos megbeszéléseken kívül egy egyedi ajándékkal érkezett Pécsre a delegáció: Pécs környéki és fellbachi szőlők egyenlő arányú összeeresztéséből hoztak létre egy bort, amely így a két város szoros kapcsolatát hivatott szimbolizálni. Mint megtudtuk, Fellbachban készült 1200 palack a nedűből; ezek felét náluk, másik felét Pécsett értékesítik a jövőben.

A küldöttség egy, a Németországban használatos közlekedési táblákkal megegyező formában legyártott irányjelző táblát is magával hozott. Ezen egy nyíl jelöli, milyen irányba kell elindulni, s hány kilométert kell megtenni Fellbachig. Csizi Péter ígéretet tett rá, hogy méltó helyen állítják fel az útjelzőt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.