Tubes: így küzdöttek a pécsiek

Páva Zsolt polgármester kezdeményezésére először 2009-ben szerveztek Családi Tubes-napot a Mandulásban. Idén már negyedik alakommal ünneplik meg a civil kurázsit, egyben emlékeznek a NATO-radar elleni küzdelemre.

hirdetés

A IV. Családi Tubes-napot a Patacsi Művelődési Egyesület és a Civilek a Mecsekért Mozgalom rendezi meg. Emlékezetes, hogy 2010-ben a Legfelsőbb Bíróság jogszabálysértőnek találta a Tubesre tervezett radar építési engedélyét, és új eljárásra kötelezte a honvédelmi minisztériumot. A tárca pedig 2011 márciusában bejelentette: a Tolna megyei Medinán, egy korszerűtlen radarberendezés helyén húzzák fel a NATO-lokátor.

A radartelepítés előzménye az, hogy a 90-es évekre már elavult hazánk légvédelmének rádiólokációs felderítőrendszere, nem felelt meg a nemzetközi szabványoknak. Magyarország a korszerűsítés érdekében elkészített egy tervet, amelyet az 1999-es NATO csatlakozás után az Észak-atlanti Katonai Szövetség is elfogadott.

A három nagy hatósugarú radarból álló rendszer két tagja Bánkúton és Békéscsabán felépült, a harmadik objektumot a Mecsekre tervezték, először a Zengő csúcsára. A beruházás ellen azonban 2003-tól jelentős társadalmi tiltakozás bontakozott ki, s a civilek, az önkormányzatok mellett Sólyom László államfő is tiltakozott az ottani beruházás ellen.

Az MSZP-s Gyurcsány Ferenc által vezetett kormány 2005-ben úgy döntött, hogy a Tubesen épüljön fel a radar. A csúcs néhány száz méterre található a lakóházaktól, a Misina-Tubes természetvédelmi terület és a helyi védett városi parkerdő része is.

A terület a Mecsek növénytanilag legértékesebb területe, több mint ötven védett növényfaja közül kettő fokozottan védett. A terület része az EU Natura-2000, különös védelem alá javasolt területeknek. A döntést követően 2006-tól Pécsett is tiltakozások indultak, s december 1-jére összegyűlt az elegendő számú pécsi aláírás a népszavazás kiírásához.

A 2007. március 4-én megtartott referendumon több tízezer szavazó elutasította a beruházást, ennek ellenére – mivel a részvétel elégtelen volt – a Honvédelmi Minisztérium kiadta az építési engedélyt. Majd Szekeres Imre honvédelmi miniszter másodfokon is jóváhagyta azt. A CMM tagjai pedig felülvizsgálati eljárást kezdeményeztek a Fővárosi Bíróságnál. Az év októberében

nemzetközi radarellenes tüntetést tartottak közel ezer fő részvételével. 2007 végén pedig a FIDESZ-ÖPE által összehívatott rendkívüli közgyűlésen egyhangúlag megszavazták a PÉSZ-módosítást, amely szerint nem épülhet radar Pécs közigazgatási határán belül, két iparterület kivételével. 2008 márciusában a Fővárosi Ítélőtábla – miután az ügy e testülethez került – felfüggesztette a jogerős építési engedély végrehajtását, arra hivatkozva, hogy a munkálatok nagyobb károsodást okozhatnak, mint a beruházás elmaradása.

Szeptemberben civil szervezetek őrtüzeket gyújtottak a Mecseken, hogy felhívják a figyelmet a természet megóvására.  2009 áprilisában Páva Zsolt polgármesterjelöltként bejelentette, hogy hagyományteremtő szándékkal megrendezik a Tubes-napot, s leszögezte: megválasztása esetén nem épül Tubes-lokátor.

Az építési engedélyt azonban 2009 novemberében a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében jóváhagyta, ezért a város 2009 decemberében lezárta a saját tulajdonában lévő területet, és súlykorlátozást vezetett be a Tubesre vezető úton. Páva Zsolt polgármester több városatyával együtt sátrat vert a Tubesen, így tiltakozva a munkálatok ellen. A civilek a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak felülvizsgálatért, amely 2010 márciusában érvénytelenítette az építési engedélyt.