Tudásközpont: beverték az ablakot?

A Gropius Zrt. elnök-vezérigazgatója állítja: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakvéleménye szerint nem zárható ki az idegenkezűség a Tudásközpont két ablakának decemberi kitörése kapcsán. Ismert, hogy a múlt év végén két hatalmas üvegtábla ,,robbant le” az épület homlokzatáról.

A tavaly ősszel átadott, az Európa Kulturális Fővárosa program keretében felhúzott létesítmény kivitelezője a Gropius Zrt. volt, s decemberben két hatalmas üvegtábla robbant ki az épület homlokzatáról. A hibát a cég kijavította, majd pedig szakértői vizsgálatot kezdeményezett, s a zrt. a BME szakembereit kérte fel a feladat elvégzésére.

A kivitelező első embere, Csáktornyai Gyula szerint annak ellenére, hogy a Gropius felkérésére készült el a szakmai dokumentáció, az elfogulatlannak tekinthető, hiszen szakmai körökben az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. ellenőrzési munkáján túl a BME szakmai álláspontját fogadják el függetlennek, hasonlóképpen a magyar bíróságok független mivoltához.

Csáktornyai közölte: a vizsgálat kizárta a kivitelezői hibát, s megfelelőnek tartotta az üvegtáblák gyártási technológiáját is, ám korántsem zárta ki az idegenkezűség lehetőségét, vagyis azt az opciót, hogy valaki bedobhatta, vagy belőhette az ablakokat.

Az elnök-vezérigazgató szerint különösen érdekes az, hogy alig húsz percen belül történt meg a két káresemény, ráadásul mindkét kitört tábla egy-egy bejárat közelében található, jól látható helyen.  Ugyanakkor arra nem tudott választ adni, hogy mindez kinek állhatott volna az érdekében.

A szakvélemény kitért arra is, hogy a gyártási technológiából adódóan élet- és vagyonbiztonság nem került veszélybe. Az üvegtáblák ugyanis az autók szélvédőjéhez hasonlóan apró, életlen darabokra törtek, s ilyen állapotban zuhantak a földre.

Csáktornyai megemlítette azt is, hogy a történtek utáni leázást követően elrendelt több napos zárva tartás teljesen felesleges volt, hiszen az akkor megsérült fűtéscsőből kiszabaduló víz alig húsz négyzetmétert árasztott el a közel 13 ezer négyzetméteres házban, s a vizet néhány óra alatt felszárították, a hibát elhárították.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés