Udvardy püspök a Mindszenty-eseményen

Szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros Mindszenty József bíboros-hercegprímás halálának 39. évfordulóján szombat délelőtt az esztergomi bazilikában, a néhai főpásztor sírja felett. A szentbeszédet Udvardy György pécsi megyés püspök mondja – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Mint mondta, a szentmisére jelezte részvételi szándékát Darák Péter, a Kúria elnöke, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Boross Péter volt miniszterelnök és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke. Ugyancsak jelen lesz előreláthatóan az államtitkárok közül Klinghammer István, Hoffmann Rózsa és Illés Zoltán, továbbá Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője, Vejkey Imre KDNP-s képviselő, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék alelnöke, valamint Habsburg-Lotaringiai Mihály és Habsburg György nagykövetek.

A zarándoklat keretében hagyományosan kerékpárral érkeznek Esztergomba a szentmisére a budapesti Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola diákjai.

A zarándoklathoz kapcsolódóan tartják a Devictus vincit című, középiskolásoknak szervezett Kárpát-medencei történelmi vetélkedő országos döntőjét az esztergomi Szent Adalbert Képzési Központban. A Mária Rádió és a Mindszenty Alapítvány háromfordulós vetélkedősorozatán ötvennél több középiskola háromfős csapata vett részt korábban.

Mindszenty Józsefet 1948. december 26-án törvényellenesen letartóztatták, majd koholt vádak alapján 1949 júliusában másodfokon életfogytiglani fegyházra ítélték. Hat év budapesti börtön után, megromlott egészsége miatt, 1955. augusztus 17-től Püspökszentlászlón, november 2-tól Felsőpetényben tartották fogva. Onnan szabadították ki 1956. október 30-án. November 4-én hajnalban a szovjet csapatok támadása után az Egyesült Államok nagykövetségén kapott menedéket. 1971. szeptember 28-án elhagyta a követséget, Rómába, majd Bécsbe ment.

Mindszenty József 1975. május 6-án halt meg, Mariazellben temették el. 1990. május 18-án a magyar Legfelsőbb Bíróság kinyilvánította, hogy Mindszenty József ártatlan. Holttestét 1991. május 4-én ünnepélyesen hazahozták, majd újratemették az esztergomi bazilika kriptájába. A mártír sorsú bíboros boldoggá avatási eljárása jelenleg folyamatban van a Vatikánban.

A Legfőbb Ügyészség tavalyelőtt meghozott határozatával véglegesen lezárult Mindszenty József rehabilitálási eljárása, amelyet Erdő Péter kezdeményezett. A Legfőbb Ügyészség már 1989 végén perújítási nyomozást rendelt el, a két évvel ezelőtti határozat pedig a korábbi perújítási nyomozás hivatalos lezárását jelentette.

Hirdetés