Túl sok az ügyvéd az MSZP szerint

Tavasz óta folyamatosan kérik ki az MSZP városházi képviselői az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok külsős megbízási szerződéseit. Most azt sérelmezik, hogy egy-egy ügyvéd több helyre is dolgozik; igaz, azt nem állítják, hogy ne lett volna ezek mögött valós munka.

 

– 2009 óta mostanáig összesen több mint százmillió forintot fizettek ki jogi tanácsadói, megbízási szerződésekre a pécsi önkormányzati tulajdonú társaságok – mondta Tóth Bertalan, az MSZP városházi frakcióvezetője a párt keddi sajtótájékoztatóján.

A politikus öt ügyvédet is nevesített, akik különböző szerződések keretein belül dolgoztak vagy jelenleg is dolgoznak a társaságoknak. Mint sorolta, Komlódi András eddig összesen 11.9, Haszán Péter 13, Tunyoghy Szabolcs 17,3, Bíró Balázs 27,6 Kamondi Mónika 37 millió forintot számlázhatott városi tulajdonú cégeknek.

Tóth nem vitatta, hogy meg is dolgoztak a pénzükért az ügyvédek, hiszen a teljesítésigazolások mélyreható vizsgálatáig még nem jutott el a párt. Azt azonban sérelmezte, hogy egy-egy ügyvéd több helyre is dolgozhatott egy időben. Bár konkrétumokat nem emelt ki, azt mondta, majd az MSZP demokrácia központja vizsgálja meg, belefért-e ennyi munka egy-egy jogi képviselő idejébe.

[frame]Az ügyvédi kamara szerint ezek reális pénzek

Az ügyvédeket tömörítő kamara elnöke, Leposa Marianna szerint a gazdasági társaságoknál szaktanácsadási feladatokat ellátó ügyvédek, illetve ügyvédi irodák – ezekben legtöbbször több jogász működik együttt – általában havidíjért dolgoznak. Az összeget azonban, mondta, számos tényező befolyásolja, mint például a megbízás határideje, a feladat összetettsége, nagysága, stb. Egy-egy komolyabb vállalkozás esetében azonban mindenképpen havi több százezer, sőt millió forintos tétel is lehet. Ügyvédi munkadíjakról általánosságban az internetről is lehet tájékozódni. Eszerint manapság „jogi tanácsadásért” óránként 20 és 100 ezer forint közötti összeget lehet elkérni.[/frame]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés