13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÚj cigány párt indul a voksokért

Új cigány párt indul a voksokért

A Magyarországi Cigány Párt (MCP) a hét végén létrehozza fővárosi szervezetét és bejelenti, hogy elindul a parlamenti választáson – írta pénteki cikkében a Népszabadság.

Horváth Aladár szóvivő a lapnak elmondta: a tavaly ősszel, Miskolcon megalakított pártnak megközelítőleg ötezer tagja van, egyelőre főleg borsodiak. Borsodon kívül eddig Szabolcsban, Hajdúban és Nógrádban alakult megyei alapszervezet. A tervek szerint december végéig a romák által tíz legsűrűbben lakott megyében létrejön a helyi szervezet.

„Nem kötünk szövetséget se jobboldali, se baloldali pártokkal. Mind a 106 egyéni körzetben állítunk jelöltet, célunk az ötszázalékos parlamenti küszöb elérése” – jelentette ki a szóvivő.

A párt azzal számol, hogy körülbelül félmillió cigány választó van, és ebből több mint 250 ezer el is megy szavazni. Horváth Aladár azonban ennél jóval szélesebb bázisra szeretne építkezni. Annak ellenére, hogy az elnevezésben a cigány szó szerepel, az MCP valamennyi szegénységben élő magyar állampolgár érdekeit képviselni kívánja, mert „ma a hatalom szemében mindenki cigány, aki szegény”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő