Új esélyt kapnak a baranyai bűnözők

„Tudás-Érték-Tapasztalat” címmel programot indítottak azért, hogy a bűnelkövetők vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. 18-40 év közötti, pártfogó felügyelet alatt állók előtt nyitják meg az utat, hogy sikerüljön elhelyezkedniük a munkaerőpiacon, és rendbe jöjjön az életük.

hirdetés


Fotó: MTI

Ez a különleges integrációs program 110 milliós pályázati pénzből valósul meg, s azt az Ifjúságért Egyesület, a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. és a Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Nonprofit Kft. bonyolítja le. Más szakmai megvalósítók, képző intézmények és foglalkoztatók közreműködésével 32 hónapon keresztül segítik majd a pártfogoltakat annak érdekében, hogy azok felhagyjanak törvénytelen életmódjukkal, megváltozzanak, visszailleszkedjenek a társadalomba, és idővel munkába álljanak.

A közelmúltban csapatépítő tréningen ismerkedtek meg egymással a hivatásos pártfogók és azok a civilszervezet-képviselők, akik majd a bűnelkövetők pszichológiai-szociális mentorai lesznek. A következőkben pedig kiválasztják a közös munkába bevonható 50 pártfogoltat, akik számára aztán egyéni fejlesztési terveket dolgoznak ki, valamint csoportos fejlesztő képzést is kínálnak.

A résztvevők szociális és életvezetési tanácsokat kapnak, álláskeresési technikákat sajátíthatnak el, s mindezen felül olyan szakmákat tanulnak, amelyekkel jó eséllyel tudnak munkához jutni: a 2-6 hónapos tanfolyamok révén konyhai kisegítő, gyorséttermi és ételeladó, szakács, parkgondozó, takarító, illetve vállalkozó válhat belőlük. A fejlesztést végző szakemberek később a munkahely-keresésben és az ottani beilleszkedésben is segítik majd őket.

Nagy Szidónia projektmenedzser szerint a pártfogó felügyelet alatt álló fiatalok sok esetben önértékelési zavarokkal, motivációhiánnyal küzdenek. Kulturális és szociális hátrányokkal terheltek, és előítélettel viseltetnek a társadalommal szemben. Ahhoz, hogy sikeres legyen a program, nemcsak a célcsoporttal kell foglalkozni, hanem érdekeltté kell tenni a foglalkoztatói szférát is. Így nagy hangsúlyt kap a munkáltatók alapos felkészítése is.