Új játékossal erősít a PVSK

Szeptembertől teljes kerettel készülhet Csirke Ferenc csapata, ugyanis hamarosan megérkezik a légiós Garett Green a center posztra.

Újabb taggal bővül a Pécsi VSK-PANNONPOWER játékoskerete, a 211 centi magas, 24 éves Garrett Green a palánkok alatt lehet segítségére csapatnak. A fiatal center a 2011-2012-es szezonban végzősként 34 mérkőzésen lépett pályára a San Diego State színeiben, ahol átlag 5,9 pontot és 4,6 lepattanót szerzett a neki jutó átlag 19 perc alatt.

Főiskolai évei után szerencsét próbált a drafton, és végül a D-Ligában kötött ki, előbb Idahoban, majd a Reno Bighorns csapatában kamatoztatta tudását. 25 D-Ligás meccs során meccsenkénti 7,8 perc alatt 2,8 pontot és 2,4 lepattanót átlagolt.

Már tavaly is felmerült Green neve, akkor mi Hendleyt, ő pedig a D-Ligát választotta – árulta el az érkezőről Csirke Ferenc. – Green jó egyetemre járt, és érzett magában elég potenciált, hogy szerencsét próbáljon a drafton és a D-Ligában. Erős közegben játszott és a játszott percekhez képest jók a statisztikái. Úgy érzem, a lehetőségeinkhez mérten jól választottunk és ő passzol a csapatunk játékához, de ez igazán akkor derül ki, ha már itt lesz.

Green, a többi légióshoz, Nemanja Kovacevic-hez és Veljko Budimirhez hasonlóan, a jövő héten érkezik, a Kaposvár és a Dárda elleni edzőmérkőzéseken pedig már meccs-szituációban is bizonyíthatja majd rátermettségét. Sorsa a kéthetes próbajátékot követően dől el.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés