Új Selyemút

Egy új együttműködés alapjait teszik le Pécsett Kelet és Nyugat között.

Egy év múlva akár Dél-Koreába, vagy más ázsiai országba is mehetnek pécsi egyetemisták tanulni, de onnan is jöhetnek a városba hallgatók, vagy befektetők. Az úgynevezett Selyemút szervező bizottsággal találkozott pénteken a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, aki ezekről is tárgyalt a testülettel.

Tiffán Zsolt emlékeztetett, hogy a Selyemút valamikor kereskedelmi útvonal volt, ami átszelte Ázsiát. Mint a leghosszabb és világra legnagyobb befolyást gyakorló kereskedelmi útnak fontos szerepe volt Kelet és Nyugat összekötésében. Ma viszont olyan rendszer kiépítésén dolgoznak, amelynek fő célja a turizmus fejlesztése, a kulturális kapcsolatrendszer kiépítése, vagy diákcsere az országok egyetemei között. Tiffán szerint ebből Pécs sokat profitálhat.

Tiffán Zsolt hozzátette:
– Az egyetemen meglévő szellemi tőke, egy kapcsolatrendszerrel még jobban kiszélesedhet. Természetesen ennek a gazdaságra is pozitív hatása lesz.

Hirdetés