12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÚj stratégia a drogok ellen

Új stratégia a drogok ellen

A drogok használatának megakadályozása és a drogok nélküli életmodell népszerűsítése a fő feladata a 2013 és 2020 közötti időszakra vonatkozó új nemzeti drogellenes stratégiának – hangzott el a stratégiáról szóló országgyűlési határozat általános vitájának megkezdésekor kedden az Országgyűlésben.

A Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen című dokumentum tárgyalása során Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) sportért és ifjúságért felelős államtitkára expozéjában ismertette: az anyagban hangsúlyosan jelenik meg a rendőri intézkedések erősítése, a korszerű bűnmegelőzési és bűnüldözési stratégiák hatékonyabb alkalmazása, a köznevelési területtel való együttműködés. Emellett a stratégia a szerhasználat megelőzését és minimalizálását célozza.

Hangsúlyozta: a dokumentum a teljes társadalom számára fogalmazza meg az irányelveket, de célcsoportokhoz igazítottan fogalmaz meg üzeneteket. Így a társadalomnak azt üzeni, hogy a kormány elkötelezett a drogprobléma visszaszorítása mellett, és ehhez átfogó, hatékony eszközökkel rendelkezik; a kipróbálóknak jelzi, hogy kockázatot vállalnak a drogok használatával; a függőknek megmutatja, hogy felépülésük lehetséges; az egyéneknek pedig azt üzeni, hogy mindenki felelős a környezetében élők sorsáért.

Simicskó István kiemelte azt is: a stratégia fontos célja, hogy a „sport a legjobb gyógyszer” elve alapján a sport népszerűsítésével és a sportolás támogatásával csökkentse a kábítószerhez forduló fiatalok számát.

Hozzátette: az új drogellenes stratégiáról szóló országgyűlési határozat elfogadása „rendkívül sürgős” feladat, hiszen csak ezután lehet elkészíteni a rövid távú tervdokumentumot.

Ismertette: a harmadik magyarországi drogellenes stratégia kidolgozására a kormány nemzetközi szinten is kiemelkedő szakértőket kért fel. Az összesen 96 oldalas dokumentum világos helyzetképet ad és tartalmazza a célkitűzéseket is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő