11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaÚjabb autóipari gyár indul

Újabb autóipari gyár indul

Szijjártó Péter az amerikai BorgWarner képviselőivel együtt hétfőn letette a vállalat zöldmezős beruházásában épülő 15 ezer négyzetméteres oroszlányi kipufogó-alkatrész gyárának alapkövét.

Beszédében a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az új gyár felépítése és a már Oroszlányban lévő turbófelöltő gyár bővítése összesen 9 milliárd forintos beruházás, melyhez a társaság egyedi kormánydöntés alapján 850 millió forintos támogatást kapott. A BorgWarner a két üzemben összesen 400 új munkahely létesítését vállalta – tette hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a járműgyártás árbevétele  4000 milliárd forint volt az idei év első hét hónapjában,  29,4 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. „Az autóipar a magyar gazdaság növekedésének zászlóshajója” – jelentette ki a miniszter.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő