Újabb rekordot döntöttek a migránsok

Júliusban rekordszámú, 107 500 migráns érkezett az Európai Unióba – közölte kedden a Frontex, az unió határvédelmi támogató ügynöksége.

A Frontex székhelyén kiadott tájékoztatás szerint a statisztikai nyilvántartás kezdete, 2008 óta egy hónap leforgása alatt még soha nem regisztráltak 100 ezernél több migránst.

A júliusi adat több mint háromszorosa az előző év azonos havában mért menekültszámnak. Sorrendben ez volt immár a harmadik “rekorder” hónap – júniusban 70 ezer migránst regisztráltak.

Ez év első felében így 340 ezer volt az Európai Unióba érkezett bevándorlók száma, szemben a 2014 első felében összesített 123 500-zal. Tavaly az egész év során összesen 280 ezren érkeztek, vagyis jóval kevesebben, mint 2015 első felében.

A Frontex szerint különösen a Földközi-tenger keleti medencéjében, valamint a Nyugat-Balkánon növekedett a migránsok száma. Ez – olvasható a tájékoztatásban – “példátlan nyomás alá helyezte Görögország, Olaszország és Magyarország határellenőrzési hatóságait”.

Július folyamán az Égei-tengeren át, főként görög szigetek érintésével csaknem 50 ezren, Olaszországon át 20 ezren, a Nyugat-Balkán felől pedig a magyar hatóságok beszámolói szerint 34 800-an érkeztek – tűnik ki a Frontex tájékoztatásából.

Az EU-ba illegálisan érkezők oroszlánrésze Szíriából és Afganisztánból jön, és legtöbbjük Törökország felől jut el Görögországba.

“Ez olyan vészhelyzetet jelent Európa számára, amely valamennyi EU-tagállamtól azt igényli, hogy nyújtson támogatást a határokon tömeges migrációval küzdő országok nemzeti hatóságainak” – idézte a Frontex tájékoztatása Fabrice Leggerit, az ügynökség vezérigazgatóját.

A Frontex – tette hozzá Leggeri – felszólította a tagállamokat, hogy nyújtsanak pótlólagos támogatást, küldjenek további felszerelést és embereket a görögországi és a magyarországi határvédelmi tevékenységhez.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés