Újra a Keletibe mennek a vonatok

Vasárnap egyszerre lép életbe a MÁV-START és a Volán-társaságok 2012/2013. évi menetrendje, mindkettő 2013. december 14-ig lesz érvényben.

A MÁV-START Zrt. korábbi tájékoztatása szerint a vonatok közlekedése több térségben is kedvezően változik.

Egerbe hat év után ismét hét pár InterCity indul, és a menetidő csökken, így Budapestről Egerbe vagy vissza egy óra ötven perc alatt lehet vasúton eljutni.

A főváros és Békéscsaba között az eddigi tizenkilenc helyett naponta harminc vonat fog közlekedni óránkénti ütemes menetrendben, a vonatok menetideje a közúti közlekedésnél jelentősen rövidebb lesz. Az óránként induló vonatok további előnye, hogy az összehangolt menetrendnek köszönhetően jelentősen bővülnek a csatlakozó, regionális vonalakra átszálló utasok lehetőségei.

Budapest és Lajosmizse között óránkénti ütemes menetrendet vezetnek be, 15-ről 19-re nő a napi vonatpárok száma, az oroszlányiak pedig hattal több járatból választhatnak.

A pécsi, a bajai és a kaposvári IC- és expresszvonatok a menetrendváltástól Budapest-Keleti pályaudvarról indulnak és oda érkeznek. Ennek oka, hogy a vasúttársaság készül a jövő évi pályafelújításokból adódó dunántúli fejlesztésekre.

Az EURegio-vonatok közül Bécs felé csak a hajnali első, ellenkező irányban pedig a reggeli első kettő közlekedik Győr és Bécs között, valamennyi más esetben Hegyeshalomban és/vagy Bruckban át kell szállni. A vonalon az eddigieknél eggyel több vonatpár közlekedik, és valamennyi járat a megszűnő Südbahnhof helyett az új Hauptbahnhofon áll meg.

Budapest és Brünn között naponta új EuroCity-vonatpár közlekedik Petrov néven, ezzel biztosítva a nappali kétóránkénti eljutási lehetőséget a Budapest-Pozsony-Leventevár(Breclav) útvonalon.

A Moravia EuroCity-t felváltja a Varsovia EuroCity, amely Ostrava helyett ismét Varsóig közlekedik. A Maestral nemzetközi gyorsvonat neve Agramra változik, és közvetlen eljutást biztosít Ljubljanába. A horvát vasút a korábbitól eltérő, új üzletpolitikája miatt a Kvarner és a Drava InterCity, a Zagreb nemzetközi gyorsvonat és a kishatárforgalmi vonatok viszont megszűnnek, illetve a Szlovéniában végzett villamosítási munkálatok miatt nem közlekedik a Citadella nemzetközi gyorsvonat sem.

A Nagyszebenbe közlekedő Transsylvania InterCity meghosszabbított útvonalon Brassóig közlekedik. Budapestről Temesváron át Bukarestbe az új Traianus InterCity áll forgalomba. A Bihar InterCity-t felváltja a Máramaros InterCity, amely meghosszabbított útvonalon, Kolozsváron át Máramarosszigetre közlekedik. Az eddigi 19 eurós brassói, bukaresti, nagyszebeni, marosvásárhelyi és kolozsvári ajánlatok köre új úti célokkal bővül, így Máramarossziget, Segesvár, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy is elérhető 19 eurótól, Temesvárra pedig már 15 eurótól el lehet utazni.

A Volán Egyesülés korábbi tájékoztatása szerint az új menetrend lényegi változásai a közlekedési kormányzat törekvéseivel állnak összefüggésben: alapvetően a közösségi közlekedési kapacitások jobb összhangját, a vasúti-közúti párhuzamosságok kiküszöbölését, valamint a korábbinál jobb csatlakozásokat hivatottak biztosítani a közlemény szerint.

A menetrendváltozással – az eddigieken túl – újabb ütemes menetrendet vezetnek be a Volánok a Miskolc-Polgár-Debrecen-Hajdúszoboszló, a Debrecen-Békéscsaba-Szeged, valamint az Eger–Salgótarján vonalakon.

December 9-től kezdődően a helyközi autóbuszjáratokat elővárosi, regionális és országos kategóriákba sorolják be. Újdonság, hogy az országos személyszállítási szolgáltatásban több vonalon egyes autóbuszjáratokat emelt szintű járatként közlekedtetnek. Ezek az autóbuszok ezután csak kiegészítő díj megfizetésével vehetők igénybe.

A Volán-társaságok 2013-ban helyközi forgalomban munkanapokon 39 226, szabadnapokon 18 638, munkaszüneti napokon 15 635 járatot közlekedtetnek. A helyközi közlekedésben a 2011/12-es menetrendben szereplő járatok közül 945-öt leállítanak, és 664 új járat indul. A helyközi járatok száma így összességében minimálisan csökken a lejáró menetrendhez képest mind a munka-, mind a szabadnapokon. Helyi forgalomban összességében szintén csekély mértékben csökken a járatszám az új menetrend életbelépésével.

A Volán-társaságok jövőre nem számítanak lényeges változásra az utasforgalom tendenciájában, a helyközi utazások száma várhatóan stagnál, vagy kis mértékben csökken, a helyi közlekedésben pedig minimális utasszámvesztés várható – közölte a Volán Egyesülés.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés