13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÚjra előzetesbe került a PTE volt főigazgatója

Újra előzetesbe került a PTE volt főigazgatója

Újra előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatóját, mert korábbi szabadulása után milliós értékben rendelt műszaki cikkeket az intézmény bankkártyájával.

Hajdu István, a Pécsi Városi Bíróság elnöke hétfőn újságíróknak elmondta: a bíróság egy hónapra rendelte el a 45 éves férfi előzetes letartóztatását. A büntetőeljárás hatálya alatt álló gyanúsított ellen ugyanis újabb eljárás indult szabadságvesztéssel fenyegető szándékos bűncselekmény miatt.

A bíróság elnöke hozzátette, hogy a gyanúsított és védője fellebbezett az előzetes letartóztatás elrendelése ellen. I. Gábor azzal védekezett, hogy közalkalmazotti jogviszonya fennállt a cselekmény elkövetése idején, a VIP-kártyát nem tiltották le, így jogszeren használta.

A rendőrség I. Gábort múlt pénteken vette őrizetbe készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntettének megalapozott gyanújával, és indítványozza előzetes letartóztatását.

A PTE korábban vesztegetéssel meggyanúsított volt gazdasági főigazgatója szabadulása után két és fél millió forint értékben rendelt műszaki cikkeket az interneten az egyetem költségére. Bódis József, az intézmény rektora korábban az MTI megkeresésére a megrendelés tényét megerősítette, több részletet azonban nem közölt. Mindössze annyit jegyzett meg, hogy belső vizsgálatot rendelt el, és bejelentést tettek a rendőrségen.

Az MTI úgy értesült, hogy I. Gábor a megrendeléseket még egyetemi vezetőként kapott VIP-kártyájának birtokában bonyolította le. Erre azért nyílt lehetősége, mert bár a gyanúsításával összefüggésben korábban visszavonták főigazgatói megbízatását, e jogosultságát nem szüntették meg. A volt főigazgató végül csak 83 ezer forint értékben tudott vásárolni, a Magyar Államkincstárnál ugyanis időben leállították a megrendeléseket.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly április óta folytat nyomozást a PTE gazdálkodásával összefüggésben bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt. Több mint húsz ember ellen indult eljárás. Az ügyben I. Gábor mellett érintett lett az egyetem informatikai igazgatója, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója és a PTE három, informatikai termékekkel, irodaszerekkel foglalkozó beszállító cégének több képviselője is.

Az NNI titkos információszerzésen is alapuló feltételezései szerint az egyetemi alkalmazottak – különböző beszerzések során – pénzért jogtalan előnyhöz juttatták a három vállalkozást.

Az ügyben tizenegyen kerültek előzetes letartóztatásba. Utoljára a gazdasági főigazgató szabadult, az idén júliusban 30 millió forint óvadék ellenében a házi őrizetét rendelte el a Pécsi Ítélőtábla. A Pécsi Városi Bíróság augusztusban ezt is megszüntette, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben.

I. Gábor augusztus 29-én, meglévő közalkalmazotti jogviszonyából adódóan, tájékoztatási és együttműködési kötelezettségének eleget téve jelentkezett munkáltatójánál, és írásban is bejelentette: táppénzes állományban van, ezt a munkáltató tudomásul vette.

Hajdu István újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a gyanúsított az újabb letartóztatásával nem veszíti el a korábbi szabadulása fejében fizetett 30 millió forintos óvadékot, hiszen nem szökött meg, és nem rejtőzött el a hatóságok elől. Mivel más bűncselekmény gyanújával újra előzetesbe került, a pénzt visszaadják neki.

Ha I. Gábor bűnössége bebizonyosodik, halmazati büntetésként 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Frissítve (12:28)

A Pécsi Tudományegyetem sajtóközleménye, szó szerint idézzük:

„A Pécsi Tudományegyetem, mint munkáltató és Imhof Gábor volt gazdasági főigazgató, mint közalkalmazott között fennálló közalkalmazotti jogviszonyt 2011. szeptember 5-i hatállyal közös megegyezéssel megszüntették.

Bár ez jogilag nyilvánvaló, bármilyen félreértés elkerülése érdekében a rövid megállapodás kifejezetten rögzíti, hogy a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése nem érinti az Imhof Gáborral szemben jelenleg folyamatban lévő büntetőeljárás során esetlegesen megállapításra kerülő bűncselekménnyel okozott kár megtérítési kötelezettségét.

A megállapodás rögzíti, hogy a jogviszony megszüntetésére tekintettel okafogyottá vált az a munkaügyi per, amelyet korábban Imhof Gábor indított az egyetemmel szemben, ezért annak megszüntetését kérik a bíróságtól.

Az utóbbi napokban, a sajtóban visszhangot kapott bankkártya felhasználásával kapcsolatban elmondható, hogy Imhof Gábor 2011. augusztus 11-én jogosulatlanul használta a kártyát. A banki tranzakció észlelésekor az egyetem a bankkártyát letilttatta, a megrendelések döntő részét ennek alapján törölték. Egy tétel került kiszállításra Imhof Gábor részére, amelynek ellenértékét a korábbi főigazgató az egyetem felszólítására 2011. szeptember 2-án a saját bankszámlájáról, átutalással az egyetem részére kiegyenlített, így jelenleg a szabálytalan kártyafelhasználásból eredően Imhof Gáborral szemben nincs pénzügyi követelése a PTE-nek, a bankkártya pedig 2011. augusztus 12-vel megszűnt. Az egyetem jelezte a jogosulatlan magatartást a nyomozóhatóság felé, és belső vizsgálatot indított az ügyben.

Imhof Gábor fizetésére vonatkozóan rögzítenénk, hogy a korábbi főigazgató 2010. október 15-e, tehát a magasabb vezetői megbízásának minisztériumi visszavonása óta semmilyen juttatást vagy bért nem kap a Pécsi Tudományegyetemtől.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő