Szigor az Okmányirodában

Újra használhatják a vécét az ügyfelek a pécsi okmányirodában. Tavaly márciusban azért kellett lezárni a mosdót, mert sokan utcai közvécének nézték, ráadásul nem ismerték a WC-papírt és annak funkcióját sem. 

Több mint egy évig az iroda ügyfelei csak a Kossuth téri mélygarázs mellékhelyiségében végezhették kis és nagy dolgukat. Az okmányirodának ugyan van vécéje, de közegészségügyi okokból tavaly tavasszal be kellett zárni, mert az utcáról betérők “nem érezték sajátjuknak” és rendszeresen összemocskolták.

– Előfordult, hogy ide jártak mosakodni, rendszeresen ellopták a szappanokat, légfrissítőket és a kéztörlőket is. Volt olyan is, aki a vonalkódos alsógatyáját hagyta itt emlékbe – mondta lapunknak az egyik takarító.

Mostantól azonban ismét szabad a vécézés a hivatalban, ahol remélik, nem lesz hasonlóan rossz tapasztalatuk, mint korábban.

– Szeretnénk tiszta és higiénikus állapotokat biztosítani az ügyeiket intéző pécsieknek, ezért megszigorítottuk a rendszert – mondja Szilágyi Csilla.

A pécsi okmányiroda vezetője bizakodó, de azért óvatos, ezentúl csak ügyfelek vehetik igénybe a WC-t, a kulcsot pedig a biztonsági őrtől kell elkérni.

 

 

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Honnan tudják, hogy nem használtak wc papírt? Seggeket ellenőrzött a hatóság?

Comments are closed.