Újratárgyalják a mohácsi rajztanár ügyét

Hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet és új eljárást rendelt el a szemérem elleni erőszakkal, valamint szerzői jogok megsértésével vádolt mohácsi rajztanár ügyében szerdán a Baranya Megyei Bíróság.

A bíróság Saághy Ferenc vezette büntetőtanácsának indoklása szerint az első fokon eljáró Mohácsi Városi Bíróság olyan súlyosan megsértette az eljárási szabályokat, hogy mindezt másodfokon nem lehet korrigálni, és döntése részben megalapozatlan is volt. Kitértek arra: a pernek a szerzői jogokra vonatkozó részét és annak indoklását érintően nyilvános tárgyalást kellett volna tartani. Nem volt szabályszerű továbbá a védő meghatalmazása sem.

A megyei bíróság az új eljárás lefolytatására a Pécsi Városi Bíróságot jelölte ki.

Bosnyák Mihály vádlott a tárgyalást követően újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: “az hittem, végre túl vagyok ezen a tortúrán, ezen a pokoljáráson, most kezdődik elölről”. Arra a kérdésre, hogy továbbra is ártatlannak vallja-e magát, igennel felelt, és megjegyezte, hogy bárhol, bármikor bárkinek a szemébe mer nézni.

Az ügyészség a művésztanárt kiskorú tanítványai sérelmére elkövetett, tizenöt rendbeli, szemérem elleni erőszakkal, megrontással, és szerzői jogok megsértésével vádolja a nyomozás során lefoglalt számítógépén talált illegális szoftverek miatt.

A férfit a mohácsi bíróság az idén tavasszal felmentette a nemi erkölcs elleni bűncselekmények vádja alól, a szerzői jogok kilenc rendbeli megsértésében azonban bűnösnek mondta ki és 92.500 forint pénzbüntetéssel sújtotta.

Az ítélet ellen az ügyész a bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért, a vádlott és védője a szerzői jogok megsértése kapcsán felmentésért fellebbezett. Az ügyészség később a határozat hatályon kívül helyezését kérte.
A mohácsi bíróság korábban azért hozott felmentő döntést a nemi erkölcs elleni bűncselekmények vonatkozásában, mert úgy találta, hogy a bizonyítékok nem képeztek olyan zárt logikai láncot, amelyek alapján kétséget kizáróan meg lehetett volna állapítani, hogy a bűncselekményeket a vádlott elkövette.

Magyar György, a vádlott ügyvédje akkor azt mondta, hogy a bíróság szerint védence speciális személyiség, aki túláradó szeretettel fordult tanítványai felé, és ezt könnyű félreérteni. Hangsúlyozta: a gyermekek elmondásán kívül semmi nem támasztotta alá azt az állítást, hogy a vádlott molesztálta volna a kiskorú gyerekeket.

Mivel a tárgyalás az ügyben szereplő kiskorú gyerekekre való tekintettel zárt ajtók mögött zajlott, csak a korábbi rendőrségi nyilatkozatokból tudható, miért indult nyomozás a férfi ellen.

Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya az MTI-nek korábban elmondta, hogy a rendőrség gyanúja szerint a rajztanár fajtalankodott tizenkét év alatti, a felügyeletére bízott gyerekekkel a tanteremben, rajzszakköri foglalkozások alatt. Erre az adott alkalmat, hogy bizonyos foglalkozásokon csak egy-két gyerek vett részt.

A rendőrség az ügyben 2008 decemberében, egy hatéves kislány édesanyjának a bejelentésére indított nyomozást, később nőtt a sértettként számon tartott diákok köre. A gyerekeket igazságügyi pszichológus, a bíróság által kirendelt nyomozási bíró és ügyész felügyeletével hallgatták ki.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés