Emléktáblát is avattak a Nagy Lajosban+Galéria!

Fennállásának 325. esztendejéhez érkezett a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gomnáziuma. Az alkalomból rendezvényeket tartottak a patinás épületben, az oktatási államtitkárt is vendégül látták, s emléktáblát is avattak.

GALÉRIA. KLIKK IDE!

A 325. évforduló alkalmából csütörtökön folyó ünnepségeken Dékány Árpád Sixtus atya, a Ciszterci Rend főapátja is jelen volt Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár mellett. A nap első felében, tíz órától ünnepi szentmisét tartottak, majd fél tizenkettőtől emléküléssel, végül 12 óra 20 perctől emléktábla avató ünnepséggel folytatták a jeles napot.

Az eseménysorozat záróakkordjaként zenei együttesek, kórusok közös ünnepi koncertet adtak az intézmény marienstatti testvériskolájának művészeti együtteseivel. A német diákokkal és tanárokkal kétévente találkoznak, s közös koncerteket adnak idén immáron többedszerre.

Páva Péter igazgató elmondása szerint szinte az egész év során igyekeznek a 325. évfordulóhoz méltóan ünnepelni, többek között sportdélutánokat, történelmi vetélkedőket tartanak, ünnepi kiadványt adnak ki. Az ünnepi év az utolsó tanítási napon is emlékezetes lesz, hiszen ekkor egy különleges szobrot avatnak fel az iskola udvarán.

Az igazgató utalt rá, azzal is szeretnék emlékezetessé tenni az iskola 1687-ben történő megnyitását, hogy a tizenöt esztendővel elkezdett felújítási programot idén tovább folytatják. A kollégiumi szárny korábban már korszerűsített tetőszerkezete, a tornacsarnok, a sportudvar és a belső udvar létrehozása és a nyílászárók cseréjét követően a homlokzatot újítanák fel. Az ehhez szükséges engedélyeket már beadták, így Páva Péter reményei szerint ebben az évben az épület Széchenyi téri oldala is pompázni fog.

Az igazgató az iskola jelenéről és jövőjéről azt mondta: a Nagy Lajos elsősorban tanító, nevelő jellegű intézmény, s diákjaik szerteágazó területeken nyújtanak kimagasló teljesítményt. Hozzátette: a szocialista időszakban ugyan államosították az intézményt, de még abban az időben is voltak itt, ugyanúgy ahogy ma, nagyon jó tanárok, akik előtt a mai napig tisztelegnek. A csütörtöki emléktáblán elhelyezett nevek között például tizenöten e korban dolgoztak.

Az iskolát a jezsuiták a törökök kiűzése után, 1687-ben nyitották meg és felépítették ma is álló kollégiumukat. Az intézmény hírnevét több mint 300 éves története során jeles tanáregyéniségek és híressé vált tanítványok tucatjai öregbítették.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés