Ünnepi gondolatok Kővári Jánostól

Ezekben az időkben a keresztény világ Jézus keresztre feszítésére emlékezik és feltámadását ünnepli.  Bár Jézus nem csak a keresztény embereket jött megváltani, hanem minden ember bűnéért halt a kereszten, mégis ma az emberiség mindössze egyötöde ünnepli Húsvétkor a megváltás ünnepét – közölte az ÖPE ünnepi közleményében. 

hirdetés


“S talán mi se értjük pontosan mit is ünneplünk, mert elveszi a figyelmünk, a sonka, a nyuszi, a takarítás, a kerti munka, a wellness vagy a gondterheltség, vagy épp az ajándékozás, netán a torkok és a hölgyek locsolása… Pedig értünk is vállalta a keresztet Jézus, s szenved, ha kell ma is értünk.

Sokszor ott találjuk magunkat ma is a kételkedők, a közönyösek, a vádaskodók, az árulók, a megalkuvók, a megfélemlítettek, a magunk dolgával törődők, a szenzációhajhászó felületes rajongók vagy épp a kereszt alatt gyűlölködők és gúnyolódok táborában, függetlenül attól, hogy magunkat kereszténynek valljuk vagy nem.

Emberi természetünk keresztjét, mely az önzésre való hajlamunkból fakad, van, hogy mások hordozzák ma is helyettünk. Sokszor még észre se vesszük őket, akik elszenvedik bűneinket, s hordoznak minket, mert szeretnek. Úgy szeretnek, ahogy Jézus mondja:” aki engem akar követni, hordozza mások keresztjét”.

Azt kéri Jézus tőlünk is, ahogy az apostoloktól, hogy úgy szeressük egymást, ahogy Ő szeret minket. Mert csak a szeretet által válthatjuk meg bűneinket és másokét is. Mert csak a szeretet képes úrrá lenni az önzéseinken, s nem mert parancs, hanem mert nem akarja a másik embert a saját élvezete, birtoklási vágya áldozatává tenni. A Szeretet „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” A szeretet nem keresi a maga javát – mondja Szent Pál a Szeretet himnuszban.

Hogy mi tesz minket vakká, amitől nem ismerjük fel sem Jézus, sem követői szeretetét, nehéz lenne egyszerűen megragadni. Talán a rövidlátásunk, a szív vaksága. Sokszor végig se gondoljuk, hogy valóban szolgálja e saját javunkat a tettünk, végképp nem számít, hogy másnak mit okozok, csak én jól érezzem magam, csak nekem jó legyen. Talán azt gondoljuk, hogy nem is olyan nagy hiba, amit elkövetünk, talán meg is magyarázzuk valamivel miért is jó az másnak. „Magába” zárkózik a szívünk.

Sokszor mi is csak akkor ébredünk, amikor Jézus kileheli lelkét a kereszten, amikor elveszítjük azt az embert, aki hordozott minket. S vannak, akik még akkor se, mint a bal lator.

Mégis minden évben lehetőséget kapunk, hogy rádöbbenjünk süketségünkre, vakságunkra, s halljuk meg a szavakat, vegyük észre a tetteket, amelyek értünk vannak. Nem késő, amíg élünk, mert ha a kereszten a bűneiért szenvedő jobb lator is – mert ott felismerte a Szeretetet – megkaphatta a kegyelmet, akkor mi is. Csak egyet kell tennünk: észrevenni, felismerni a Szeretetet, megkülönböztetni a múlandó „örömöktől”. Majd elhatározni magunkat, dönteni, hogy ezen az úton akarunk járni és adni és elfogadni, és adni, és elfogadni….

Örömteli felismerést, boldog Feltámadást mindannyiunknak!”

Kővári János, ÖPE