Ünnepi sebességre kapcsolt a Biokom!

Az adventi időszakban kiemelt figyelmet fordít a belváros takarítására a városüzemeltetési vállalat.

Köszönhetően annak, hogy a pandémia okozta egyéves kihagyás után idén ismét megnyílt a Széchenyi téren az adventi vásár, jelentősen megnövekszik a belváros gyalogosforgalma is. A több ember a közterületeken pedig szükségszerűen több szemetet is jelent. Hogy ez ne okozzon semmilyen fennakadást, a Biokom NKft. a karácsony előtti hetekben plusz energiákat fordít a belváros tisztán tartására.

– Mivel az adventi időszakban nagyon sokan vannak a belváros utcáin, szükséges, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk az érintett területek takarítására – mondta el lapunknak Meixner Barna, a Biokom ügyvezető igazgatója. – Az ünnep előtti hetekben minden reggel húsz fős létszámmal takarítják az utcákat munkatársaink, de a városban egy útseprő géppel és két járdaseprő géppel is azon dolgozunk, hogy köztisztasági szempontból se lehessen kifogása senkinek, és a pécsi polgárok mellett az ide látogató turisták is a város legszebb arcát láthassák. A két járdaseprő gép közül az egyiket kifejezetten a belváros tisztán tartására használjuk.

Meixner azt is elmondta, hogy már folyamatban van egy kézi felülettisztító beszerzése is, amely várhatóan pár héten belül a Biokom rendelkezésre fog állni. Ezt kimondottan a Széchenyi tér felületének tisztítására fogják használni, nagy segítség lesz a nagyobb rendezvények után a járóköveken maradt olaj és zsírfoltok eltávolításában.

A Biokom ügyvezetője arról is beszélt, hogy már kidolgoztak egy fejlesztési stratégiát, amelynek eszközbeszerzéseiben a 2021–2027-es uniós költségvetési ciklusban elérhető forrásokat szeretnék bevonni. A tervek szerint újabb út- és járdaseprő gépekkel szeretnék bővíteni a városüzemeltetési vállalat eszközparkját.