11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaÜrülnek a homokzsákok

Ürülnek a homokzsákok

Megkezdődött a dunai árvízi védekezéshez használt homokzsákok kiürítése Dunaszekcsőn, a gátrendszer egyes részein, ahol a vízmagasság már nem igényli a védekezők folyamatos jelenlétét – tájékoztatta a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke hétfőn az MTI-t.

Hargitai János közleményében azt írta: a legintenzívebb védekezést igénylő baranyai településnél ugyanakkor a figyelőszolgálatot még fenntartják, és a szivattyúkat kezelő szakemberek is a veszélyeztetett pontokon vannak.

Hozzátette, Bár községben folyamatosan figyelik a védekezés helyszíneit. Mohácson a belvízzel veszélyeztetett részeken szükség esetén szivattyúznak. A Szent János utcában az út egy részének beszakadása miatt útlezárás van.

A szakemberek Kölked külterületén, a boki gátőrjárásban csurgásokat tapasztaltak, intenzitásuk az apadással csökken. A védekezésre a regionális vízügyi igazgatóság 600 homokzsákot bocsátott az önkormányzat rendelkezésére.

Hargitai János kitért arra is, hogy a Duna vízállása hétfőn 14 órakor Mohácsnál 895, Dunaszekcsőnél 886 centiméter volt, amely 70, illetve 90 centiméterrel alacsonyabb a csütörtöki tetőzéskor mért értékeknél. „Az apadás lassú ugyan, óránként 1-2 cm, de biztató, hogy a víz magassága 900 centiméter alá süllyedt” – írta.

A folyón hajózási tilalom van , a mohácsi és a dunaszekcsői kompok továbbra sem közlekednek, a mohácsi határkikötő le van zárva. A vadászati tilalom fennáll, a halászati és horgászati tilalmat azonban részlegesen feloldották, így e tevékenységek a Duna Belső-Béda II. III. (sportvizek), Belső-Béda I., valamint a belső-bédai holtágnak a Kígyós-árokig tartó szakaszán hétfő 13 órától megengedettek – ismertette a megyei védelmi bizottság elnöke.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő