Az USA segít a keletieknek

A szíriai felkelők felfegyverzéséről már hetekkel ezelőtt megszületett a döntés a washingtoni kormányban, azok a bizonyítékok, amelyek szerint a kormányhadsereg vegyi fegyvert vetett be, csak igazolást adtak ehhez – közölték amerikai tisztségviselők a The Washington Post szombati jelentése szerint.

A felkelők felfegyverzéséről szóló vita már több mint egy éve folyt a kormányzat berkein belül. Azt latolgatták, hogy megéri-e a kettős kockázat: egyrészt az Egyesült Államok belefolyik egy újabb háborúba, másrészt hogy amerikai fegyverek kerülnek a felkelőkhöz tartozó szélsőséges csoportok kezébe. Barack Obama amerikai elnök politikai tanácsadói azzal az érvvel ellenezték a fegyverszállítást, hogy az Egyesült Államok akarata ellenére túlságosan belesodródhat a konfliktusba, a katonai vezetők pedig azzal, hogy a szállítás túl kockázatos és költséges.

A külügyminisztérium tisztségviselői viszont azzal az érvvel támasztották alá a szállítás szükségességét, hogy Szíria és térsége káoszba süllyed, ha az Egyesült Államok nem cselekszik.

Amikor a polgárháborúban áprilisban a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők kerekedtek felül, Obama utasította beosztottait, hogy kezdjék el tervezni, milyen fegyvereket küldjenek a felkelőknek – írta a The Washington Post meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Szíriában csak akkor lesz vegyi-fegyver ha a MOSSAD beviszi.Így jár minden ország aki szembeszáll USAZRAEL politikájával.Remélem Putyin lesz olyan kedves és ki áll Szíria mellet.
    A világ médiáinak 90%-ka nem független agymosó propaganda szenny.Barack O**** tanácsadói 80% százalékában anyanyelve a héber.Fegyver-biznisz és káoszteremtés az első-számú szempont.Amíg IZRAEL körül káosz van addig ők (IZRAEL) nyugodtan tud területet foglalni .(pl:Golán-fensík ) .Szégyen , hogy ebben a Orwelli világban mi folyik!!

Comments are closed.