6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaVádemelés a baranyai polgármester ellen

Vádemelés a baranyai polgármester ellen

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, sikkasztás és okirat-hamisítás miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy dél-baranyai falu polgármestere ellen, írja az Index.

Sajtóértesülések szerint Siklósnagyfalu független vezetőjéről, Kosztics Józsefről van szó, aki elismerte, hogy őt vádolják, de szerinte politikai bosszú áldozatává vált. Kamuszámlák segítségével összesen több mint tízmillió forinttal vághatta meg az önkormányzatot.

A Baranya Megyei Főügyészség  közleménye szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz 2011-ben beterjesztett pályázattal az önkormányzat 17 millió forint támogatást igényelt a község alsó tagozatos iskolájának újraindítására. A polgármester ennek kivitelezésére megállapodott a másodrendű vádlott által vezetett gazdasági társasággal, amelyet utólagosan hoztak létre valótlan tartalmú számlák kiállítására.

A másodrendű vádlott cége mintegy 4 millió forint összegben állított ki számlát, emellett a polgármester egy másik gazdasági társaságtól is beszerzett 3,6 millió forint kifizetéséről szóló, szintén valótlan tartalmú számlát. Így az ügyészség szerint 7,6 millió forintos jogosulatlan támogatást vettek igénybe.

A polgármester ezen felül a Baranya Megyei Kormányhivatal munkaügyi központjával is kötött szerződést a kistérségi Start-munka mintaprogramban való részvételről. Erről szintén benyújtotta a másodrendű vádlott által kiállított valótlan számlákat, jogosulatlanul véve igénybe 7,8 millió forintos támogatást. A polgármester mintegy 5 millió forintot vett fel az önkormányzattól, ennek leplezésére a másodrendű vádlott cége által kiállított kamuszámlák kerültek az önkormányzat könyvelésébe.

Az ügynek még három vádlottja van, ők az ügyészség szerint bűnsegédként vettek részt a bűncselekményekben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő