Változik a pécsi közlekedés rendje

Graz és Salzburg lehet a példa Pécsnek, legalábbis a közlekedésben. A védett történelmi belvárosokban ugyanis úgy oldották meg a forgalomkorlátozást, hogy az ott lakók be tudnak hajtani. Pécs is hasonlóan gondolkozik. Most az intelligens közlekedésről tartottak konferenciát a városban.

hirdetés

Az egyik szakaszon ősztől ötven helyett már csak harminccal hajthatnak be az autósok. Többek között ez is egyike azon változtatásoknak, amik a történelmi belvárost érintik. Ahhoz viszont, hogy még nagyobb védelmet kapjon a központ, külföldi példákat is bevethetnek Pécsett.

– Számunkra mindig példaértékű volt a szomszéd, Ausztria, Németország és Franciaország – mondta Kiss Tibor, a Biokom Kft. ügyvezető igazgatója. – Ezekben a városokban úgy oldották meg a közlekedési, parkolási feladatokat, hogy a nagy jelentőségű, nagy helyen elterülő történelmi belvárost gyakorlatilag a gyalogosok használják, de az ott lakók közlekedési problémái is egyszerűbbé váltak.

Most Pécsett tartották azt a konferenciát, ahol az intelligens közlekedés alapjait vitatták meg a résztvevők. Ennek lényege, hogy számítógép vezérléssel tartják kordában az egyre növekvő forgalmat.

– Kilenc ország van jelen most – magyarázta Páva Zsolt, Pécs polgármestere. – Ilyenkor szembesülünk azzal, hogy a többi városban milyen fejlesztések voltak, és kiderül, hogy meglepően nagy különbségek vannak az országok között.

Az egyik ilyen különbség például, hogy a szomszédos országokban több a parkolási lehetőség. A jövőben ezen is változtatnának Pécsett.