Változik a forgalmi rend a belvárosban

A Biokom Nkft. tájékoztatása szerint az E.ON közműjavítást hajt végre a szolgáltatásainak zavartalan fenntartása érdekében Pécsett, a Munkácsy M. utcában. A munkálatok miatt a környékben ideiglenes forgalomkorlátozásokra és forgalmirend-változásokra kell számítani.

A munkálatok 3 egymás követő ütemből állnak:

1. 2015. március 27. (péntek) 8.00 óra és március 28. (szombat) 8.00 óra között a Munkácsy köz lezárásra kerül, valamint a Tímár utca forgalmi rendje is megváltozik. Gépjárművel a Hal tér felől lehet behajtani.

2. 2015. március 28. (szombat) 8.00 óra és előreláthatólag március 31. (kedd) 16.00 óra között a Bercsényi utca déli része kerül lezárásra. Gépjárművel a Hal tér felől lehet megközelíteni az adott területet.

3. 2015. március 30. (hétfő) 8.00-18.00 óra között a Tímár és a Toldi utcák kerülnek lezárásra (a Bercsényi utca lezárásával egyidejűleg). Gépjárművel a Hal tér felől lehet behajtani az érintett terület irányába.

A Biokom kéri a lakosságot, hogy a megváltozott forgalmi rend miatt a jelzett utcákban fokozott figyelemmel közlekedjenek, és figyeljék az ideiglenesen kihelyezett jelzőtáblákat is!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés