Városfejlesztési kérdések a Pollackon

Pécsett szeretünk élni

Az elkövetkező napokban 16 francia hallgató vizsgálja Pécs városfejlesztési kérdéseit, melynek tapasztalatait saját ismereteikkel kell összevetniük.

Május 12 és 18 között az Aix en Provence-i Urbanisztikai és Területfejlesztési Intézet (IUAR) 16 továbbképzős hallgatója Michel Chiappero professzor vezetésével egy tanulmányút keretében tartózkodik Pécsett.

Itt tartózkodásuk során pécsi városfejlesztési kérdéseket vizsgálnak, melynek tapasztalatait ezt követően fel kell dolgozniuk, összevetve saját tapasztalataikkal és ismereteikkel.

A Pécs és Aix en Provence testvérvárosi együttműködésének keretében az elmúl években számtalan program valósult meg. Ezen belül a Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar és az IUAR között is szoros együttműködés alakult ki, mely ma folyamatosnak mondható. Ennek a keretében eddig már több oktatói és hallgatói tapasztalatcserére és előadásokra került sor.

A mostani program hosszú előkészületek után valósul meg a város és az egyetem települési kérdésekkel foglalkozó szakembereinek bevonásával, a Pollack Urbanisztikai Tanszékének koordinálásával.

Az előadásokat délelőttönként a Polgármesteri Hivatalban tartjuk. (9-13 óra) Az egyes előadások mindig kerek órakor kezdődnek hétfőtől – szerdáig a 203-as, csütörtökön a 126-os teremben. A délutánonként általában a Pollackon folytatódik a program a hallottak feldolgozásával, (14-17 óra) hétfőtől – szerdáig az A306-os, csütörtökön és pénteken az A316-os teremben.

Hirdetés