Vasarely-képek hódítanak Kínában

Vasarely munkássága nagyban meghatározza a fesztivál programját

Magyarország díszvendégségével, Victor Vasarely alkotásaival, Borsi Flóra fotóművész képeivel és további kiállításokkal nyílt meg a hétvégén az a kulturális és művészeti fesztivál, amelyet a kelet-kínai Ningpo városban rendeztek Kína és a Közép- és Kelet-európai országok hamarosan kezdődő befektetési és kereskedelmi expójához kapcsolódva.

A Közép- és Kelet-Európából érkezett – a magyar mellett lengyel – kulturális bemutatók a ningpói kulturális pláza kiállítási csarnokában az Érzés és megfigyelés címet kapták. Az ünnepélyes megnyitón Vizi László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciai főosztályának vezetője köszöntötte a jelenlévőket.

A hétvégén sokan keresték fel a sokszínű magyar bemutatkozó kiállítást – mondta Szentmártoni Lívia, a sanghaji magyar főkonzulátus kulturális szakdiplomatája az MTI-nek. Victor Vasarely alkotásai mellett kiemelkedő érdeklődés kíséri Borsi Flóra hatalmas méretekben kiállított műveit – tette hozzá.

A Pekingi Magyar Kulturális Intézet (PMKI) jóvoltából bemutatták a kínai fővárost már megjárt Hagyomány és újítás című népművészeti kiállítást és ugyancsak a PMKI támogatásával a Harmonia Hungarica kórus Bartók-Enescu emlékkoncertet ad majd. A következő mapokban lesznek aktív népművészeti bemutatók is, de – mint Szentmártoni Lívia fogalmazott – a gombfoci és bűvöskocka-bajnokság sem marad el.

A látogatók egy külön kiállítás keretében ismerkedhetnek meg a Kelet magyar kutatóival, Germanus Gyulával, Hopp Ferenccel, Ligeti Lajossal, Ráth Györggyel, Kőrösi Csoma Sándorral, Stein Auréllal, Széchenyi Bélával és Vámbéry Árminnal.

A következő egy hétben egy oktatási együttműködési konferencián és a többi országgal közös turisztikai fórumon is bemutatkozik Magyarország.

Hirdetés