Vasárnapi tüntetés

Vasárnap délután tüntetést tartanak Pécsett, a Széchenyi téren. A demonstráció felhívását szó szerint közöljük.

hirdetés

“2013. május 26-án 15 órai kezdettel egy országos többpárti demonstrációt szerveztünk, amely egy békés, figyelemfelhívó megmozdulás lesz. A demonstráció Pécsett, a Széchenyi Téren kerül megrendezésre. A megmozdulás bejelentett és engedélyezett.

Meghívtuk az ellenzéki pártokat, szervezeteket és politikusokat. Eddig a DK, az MSZP, a 4K!, az LMP, a Munkáspárt 2006, a Szolidaritás és sok szervezet jelezte részvételét. A rendezvényen felszólalnak a pártok és szervezetek prominens képviselői, valamint a civilek képviseletében szónokok.

A téma a teljesség igénye nélkül: a rokkantak, a nyugdíjasok, a szolgálati nyugdíjasok, az orvosok és a katasztrofális egészségügy, a pedagógusok és az oktatásügy, a deviza károsultak, a munkavállalók és a munkanélküliek, a hajléktalanok stb. 

Az ország túlnyomó többségét nyomorba döntő kormányzat intézkedésére szeretnénk felhívni a világ figyelmét. A demonstráció ” Élni akarunk! Együtt Egymásért!”elnevezéssel kerül megrendezésre.

Ez az első lépésünk, amelyet kiterjesztünk az Ország lehetőleg az összes városára, majd az utolsó lépés Budapest lesz.

A rendezvényt két civil állampolgár rendezi.”

  • Kosaras

    Kedves Femis légyszives olvasdd el a fenti cikket. Kire gondolsz a civil szó alatt, hisz le van irva mely bandák lesznek? jelen.

  • Szerintem

    Femis!
    Persze. Két civil Bajnai jelszóval???? Na hagyjuk már a rizsát.

  • Femis

    Kosarasnak

    Bocs, de ez nem párt tüntetés volt, két civil szervezte, miért is hiteltelen minden civil? Nem értem…

    Rendben van, azt értem, hogy nincs kiben hinni – se azokban akik vannak, se azokban akik már voltak. De ha némák maradunk, minden marad a megszokott rossz régiben. Ez jó?

    Bár fiatalabb és egészségesebb lennék…

  • Kosaras

    Bocs de szerintem hiteltelen emberek szervezték akik részesei voltak annak ami most van, azért mentek kevesen és nem a rossz idő miatt.

  • Femis

    Sajnálom, hogy ilyen rossz idő volt és csak ennyien tudtak elmenni. Sajnálom, hogy mozgáskorlátozott vagyok és nem tudtam menni. Sajnálom, hogy még mindig ennyi vak ember él az országban és városomban Pécsett is. Sajnálom a sok narancs szemüveget viselő embereket, főleg a korosztályomat, akik vakok. Igazat adok annak a kommentelőnek, aki “Nagymamának” üzent – ami ma van az országban az a legrosszabb kommunista rendszer másolása.Kiskirály(ok) uralkodnak és a hatalomért mindenre készek. Sajnálom, hogy ezt még kevesen látják, hogy az Isten adta nép megy az árral és elfelejt(ett) gondolkodni…

  • Térfigyelő

    Voltak vagy 30-an a tüntetésen. Hatalmas népakarat. Reméljük ennyi szavazatot gyűjtenek jövőre is.

  • Szupernagyinak, Kisunoka

    Drága Nagyika, tessék megnyugodni. Bizonyára elgurult a néninek a gyógyszere, azért tetszik csacsiságokat beszélni. Magyarországon 1948-90 között, tehát kb. 40 évig volt kommunizmus, nem 60 évig. 1989 óta kapitalista piacgazdaságban és plurális demokráciában élünk, bármilyen minőségű is ez a rendszer. Akik pedig most vannak hatalmon, azok nem politikai “fekáliát pucolnak”, hanem előállítják azt. A kommunista recept szerint: államosítanak, elvtársi klientúrát építenek, megszüntetik a fékek és ellensúlyok rendszerét, lebontják a jogállamot és a szabad sajtót, valamint recesszióba viszik a gazdaságot. Mamika, ha figyelte az eseményeket annak idején, pont ugyanezt csinálták a kommunisták is, még a szabadságharcos, nyugatellenes retorika is ugyanaz. Tessék nyugodtan kikapcsolni az agymosó Hír TV-t / Echo TV-t, vegye be a gyógyszereit és butuska kommentek helyett inkább sétáljon egyet a Tettyén. Amíg még lehet.

  • Hotter

    Ez a hála hogy munkaidőbe is dobtáras géppisztollyal védtük a dolgozó népet az imperalisták ellen???Ma is tüntetéssel védjük a világbékét és kádár-csermanek elvtársunk emlékét!!!

  • Supernagyi

    Mi a fenét csináltatok majd hatvan évig, hiszen a kezetekben volt a hatalom. Ez a négy év ennyire fájna? Mitől vagytok szocialisták vagy demokraták? Aljas, a hazára támadó árulók vagytok, idegen érdekek és milliárdosok érdekeit képviselők. Jó lenne, ha nem a hataloméhség vezetne benneteket, hanem a józan belátás!
    Hagyjárok a kormányt dolgozni, mert nem győzi a sz@rt kipucolni, amit ti csináltatok a támogatóitokkal együtt.

  • mamoca

    most valamit nem értek………miért pont most aggodnak csak a nyugdíjasokért rokkantakért az egészségügyért stb??????mintha nem most alakult volna ki ez a sok gond…………..

  • Boldog gyereknapot, öltözzetek rétegesen!

  • Nagymama

    Meglepődtem volna, ha a kommunisták nem vasárnap tüntetnek. Ennél már csak a Pünkösd lett volna megfelelőbb választás.

  • Kiszivárogtató

    Esernyőt vigyetek a vörös csillagos ruhátok védelmére, elvtársak!