Vasat loptak majd elverték a pénzt

Betört, majd fém padlábakat és lemezeket lopott el egy pécsi általános iskola tárolójából két tizennyolc év körüli férfi. A két pécsi lakost elfogták, ám a vasanyag már nincs meg, a színesfémért kapott pénz nagy részét pedig elköltötték.

Bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, hogy 2014. október 13-án 18 óra és 2014. október 14-én 5 óra 45 perc közötti időben az egyik pécsi általános iskola tárolójába betörtek, majd onnan fém padlábakat, illetve lemezeket tulajdonítottak el.

Az elvégzett adatgyűjtést követően a rendőrök igazoltattak két férfit, akik a beszerzett adatok alapján az eltulajdonított értékeket egy színesfém átvevő telephelyen leadták. A 18 éves férfiakat a járőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A két pécsi lakos a bűncselekmény elkövetését elismerte, elmondták, hogy a vasanyagot anyagi haszonszerzés céljából lopták el, azonban az így szerzett pénz nagy részét már elköltötték.

Ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés