5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaVascsővel esett ismerősének

Vascsővel esett ismerősének

Befejezte a Pécsi Rendőrkapitányság a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy vascsővel verte meg egyik ismerősét Pécsett.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 39 éves helyi férfi ellen, aki 2018. február 1-én éjjel Pécsett, egy kertvárosi üzlet előtt vascsővel vert meg egy másik férfit. A megalapozott gyanú szerint a két férfi korábban ugyanabban a társasházban lakott, ahol több alkalommal vitába keveredtek, majd a későbbi sértett elköltözött az épületből.

Az említett napon a két férfi egy kertvárosi bolt előtt vitatkozott össze, majd a 39 éves férfi egy vascsővel megütötte a sértettet, aki könnyebben megsérült. Az ütés közben a vascsőről letört egy darab, amely a bolt egyik reklámtáblájának csapódott. A nyomozás során a rendőrök elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő