Végre divat lehet a helyi termék

A kisebb gazdaságok erősítése a célja a helyi termékek turisztikai szolgáltatásokban való nagyobb megjelenésével annak a mintaprogramnak, amely a Magyar Turizmus (MT) Zrt. irányítása mellett valósul meg idén a Dél-Dunántúlon.

hirdetés

Hegyi Zsuzsanna, az MT regionális marketingigazgatója a program bemutatására szerdán Pécsen rendezett I. Helyi Termék Börzén elmondta: szeretnék, ha a Baranya, Somogy, Tolna megye alkotta régió szállodái, éttermei, falusi vendéglátói, és erdészetek vendégházai komoly felvevőpiacot jelentenének mintegy 300 helyi termelőnek.

A kezdeményezésbe bekapcsolódó éttermek ezért az év folyamán helyi alapanyagokból készülő ételkülönlegességeket is kínálnak, az ökoporták vendégei helyi termékeket kóstoltatnak településük legkiválóbb gazdáinál, a szállodák és panziók asztalain pedig külön jelennek meg a közelben készült “kézműves élelmiszerek”.

A borút egyesületek főzőtanfolyamokat szerveznek, amelyek keretében az érdeklődők neves séfek vezetésével tanulhatják meg a régió egyes településeire jellemző, helyi alapanyagokból készülő ételek sütésének, főzésének módját.

Az erdészetek vadászházaiban a közeli erdők “kincseit” is felhasználják a vadételekhez, a szállodák recepcióin hagyományőrző kézművesek portékáiból és tartós élelmiszerekből összeállított ajándékcsomagokat árusítanak.

Májustól szeptemberig a régió hét történelmi várának helyi termék polcain is kaphatóak lesznek a térség őstermelőinek, kistermelőinek finomságai. Mindebből egy-két napos gasztronómiai útvonalakat alakítanak ki, amelyeket júniustól térképes kiadványban is népszerűsítenek. Emellett az év gasztronómiai eseményeit bemutató naptár készítettek és internetes honlapot, webáruházat indítanak helyi termelők, termékek és az azokhoz kapcsolható turisztikai kínálat megismertetésére.

Hegyi Zsuzsanna szerint amellett, hogy a helyi termék mintaprogram segíti a Dél-Dunántúl kistermelőit, növeli a régió gasztronómiai kínálatát, turisztikai vonzerejét. Megjegyezte: a kezdeményezésben résztvevő szervezetek biztosak abban, hogy az, aki megkedveli a helyi termékeket, saját lakókörnyezetében, folyamatosan keresni fogja azokat. Nemcsak különlegesek, hanem frissek, finomak és egészségesek is, vásárlásukkal ráadásul rövidíthetők a szállítási útvonalak, így kisebb lesz környezetterhelés.

A marketingigazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a vendéglátók részéről komoly az érdeklődés a helyben készült élelmiszerek iránt, egy részük azonban attól tart, hogy a termelők hosszú távon nem lesznek képesek garantálni az áruk minőségét, és betartani a szállítási határidőket. Úgy vélte, a félelmek eloszlatása, a problémák megoldása érdekében hasznosak a felek közötti gyakori megbeszélések, az együttműködés, a szerdai börzéhez hasonló találkozók.

Az I. Helyi Termék Börzén mintegy félszáz termelő és negyven vendéglátó képviseltette magát. Az érdeklődők a kézműves sörtől a natúr almaleven át a marhahúsból készült kolbászig több száz élelmiszert kóstolhattak meg.